Idén is sekély lesz a Balaton

Miközben a Balaton "viselkedése" megváltozott, az ország szinte semmit sem költ az ezzel kapcsolatos kutatásokra, holott fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély víz üdülő-tóként való hasznosítására - hangzott el azon a szakmai napon, amely a Balatonnal kapcsolatos sürgetővé vált kérdéseket feszegette.

Az ezredforduló óta átlag alatti mennyiségű csapadék hullott a Balatonra - kivéve a 2010-es évet -, és hatszor fordult elő, amire az 1921-óta zajló mérések óta korábban nem volt példa, hogy több vizet vesztett a tó, mint amennyi belekerült, vagyis negatívvá vált a vízmérlege - summázta a helyzetet Varga György, a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet tudományos főmunkatársa a közel száz fős, szakemberekből és laikus érdeklődőkből álló közönség előtt.

Szerinte aggodalomra ad okot, hogy az 1970-es évek óta jelentősen csökkent a vízgyűjtőkből a tóba folyó víz mennyisége. A következő évtizedekben az éves középhőmérséklet 2-3 Celsius-fokkal emelkedhet, a globális felmelegedés hatására nem fenntartható állapot alakulhat ki a Balaton turisztikájában, amit vagy szabályozással kell kezelni, vagy alkalmazkodni kell hozzá - mondta a szakember, aki az utóbbi megoldást preferálja.

A jelenlegi helyzetről szólva hozzátette: pénteken 81 centiméteres volt a Balaton vízállása, ami a borúlátóbb előrejelzések szerint a szezon végére 60 centiméter alattivá, vagyis szélsőségesen alacsonnyá válhat. Ennél volt már sokkal rosszabb is a helyzet, hiszen a 2003-ban mért legalacsonyabb vízállás 23 centimétert mutatott - tette hozzá.
Nováky Béla, a műszaki tudomány kandidátusa (MTA), a Nobel-békedíjas ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) értékelő jelentésének egyik szerzője a számítási módszereket is bemutatva vezette le, hogy a Balaton életében 2000 előtt kisebb változásokat, periódusokat lehetet észlelni. 2000 után azonban külső hatásokra jelentősen megváltoztak a tó "belső törvényszerűségei", vagyis az éghajlatváltozás éreztetni kezdte hatását.

Hangsúlyozta, nagy a bizonytalanság abban, hogy hogyan alakul a térség éghajlata a jövőben, és annak milyen hatásai lesznek, de fel kell készülni erre a bizonytalanságra is. Hangsúlyozta, a közép-európai tavak fenntartható használatának elősegítését célzó EULAKES projekt előrejelzései szerint pár évtized múlva számottevően szárazabbá válthat a tó körüli éghajlat. 2015-2020-ig még nem várható jelentős változás, így van idő felkészülni, és megfelelő vízgazdálkodási stratégiát kidolgozni.

Pomogyi Piroska a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembere a balatoni nádasok új felmérésének eredményeiről számolt be. Szólt arról is, hogy módosítani kellene a jelenlegi, nádasokat védő jogszabályokat, hiszen főként a tó északi partján a minőségi nádasok több helyen ellehetetlenítik a tóhasználatot.

A Balatonnal kapcsolatos aktuális kérdéseket feszegető konferenciasorozat első siófoki szakmai napja - amelyet hamarosan Keszthelyen s Balatonfüreden követ majd újabb - a Magyar Hidrológiai Társaság szervezeteinek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamarának, valamint a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak volt a közös rendezvénye.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.