Idén még biztonságosabb a Balaton Sound

A tavalyihoz képest kétszer annyi önkéntes csatlakozik a Safety Programhoz.

A Balaton Sound a tavalyi évben rekordszámú – több mint 160ezer-látogatót vonzott. A világsztárdömping mellett ez annak is köszönhető, hogy a szervezők rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A Safety First program keretén belül a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.

 

A Safety First szakértők egymással is megosztották, hogy milyen praktikákkal kerülhetők el a problémás szituációk. Ők Dr. Hevesi Kriszta, Dr. Zacher Gábor, Lina és Panni, Lotfi Begi. Újdonság, hogy a fesztivál ideje alatt a Balaton Sound applikáción belül elérhető SoundWatch funkció segíti majd a fesztiválozók biztonságát. A SoundWatch-ba belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül is kérhet segítséget a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben. A fesztiválon történő segítségnyújtásban az önkénteseké lesz a főszerep, a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, összesen közel 100 Safety First önkéntes segíti majd a biztonságos fesztiválozást.

A Safety First csapathoz csatlakozó önkéntesek egy három napos tréningen vesznek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani társaiknak. Idén már külföldiek is csatlakoznak a Safety First csapathoz, ezzel is hozzájárulva a jelentős számú külföldről érkező fesztiválozó biztonságérzetéhez. A fesztivál különböző területein pedig angol nyelvű molinókon lesznek olvashatók a Safety First szakértők tanácsai, illetve a fesztiválon kapható repoharakon is vicces, ugyanakkor edukatív tanácsokkal találkozhatnak a fesztiválozók.

„A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Az idei évben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntescsapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával szeretnénk elérni. Célunk, hogy a programmal a nemzetközi közönséget is elérjük” –mondta el Fülöp Zoltán fesztivál igazgató.

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.