Így alakultak át az utazási szokások

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi vagy belföldi utakat, illetve a jó ár-érték arányú kikapcsolódást. A Bónusz Brigád és a GKID közös elemzése szerint az emberek előnyben részesítik, ha az ajánlat rugalmasan alakítható, és ha a program lemondása nem jár jelentős pluszköltséggel, ezen túlmenően fontos a megfelelő ár-érték arány, így a felhasználók 84 százaléka továbbra is az akciókat kínáló oldalakon keresi a szolgáltatásokat, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.

A mintegy félmillió felhasználóval rendelkező, az interneten főként élményszolgáltatásokat kínáló Bónusz Brigád közleménye szerint jellemzően azok az utazások népszerűek, amelyek rövidek, gyors feltöltődést és programokkal teli napokat kínálnak: belföldön a legnépszerűbbek a jakuzzis vagy sörfőzdelátogatással egybekötött hosszú hétvégék, a két-három napos pihenések. Az idei év legkeresettebb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt, míg második helyen a Balaton-felvidéken található Kapolcs meglátogatása végzett. Kedvelt úti cél volt Bük, Szilvásvárad és Gyula is.     

A külföldi utak közül az elmúlt egy évben a legnépszerűbb egy egyéjszakás pihenés volt a Plitvicei-tavaknál. A második helyen egy arab-félszigeti nyolcnapos nyaralás végzett, majd a kétéjszakás, a szomszédos országokba szóló utazások következtek, egy wellnessezés és egy autómúzeum-látogatás. Az utazások mellett népszerűek a néhány órás belföldi feltöltődések is. A legkedveltebb élmények mindegyike vízhez kötődik, a legnépszerűbb például egy dunai, vacsorával egybekötött városnéző hajózás volt, majd egy balatoni vitorlázás és egy Tisza-tavi repülés volt a legkeresettebb 2022-ben.    

Az elemzés szerint a pénzügyi tudatosság is terjedőben van: a társaság idei abszolút legnépszerűbb bónusza az ajándékkártya, ami azt mutatja, hogy az emberek már nem akarnak felesleges, nem vágyott dolgokat adni a másiknak. Az online kuponos-bónuszos kereskedelmi szolgáltatási modellt a kétezres évek eleji gazdasági válság hívta életre, népszerűsége azóta is töretlen. A korábbi statisztikai adatok szerint Magyarországon az online vásárlók átlagéletkora 44 év, azonban folyamatosan növekszik, ezért az 55 év felettiek által generált forgalom is egyre nagyobb potenciált jelent az online kereskedelem számára.

A GKID adatai szerint azok száma, akik aktívan interneteznek és online vásárolnak is, 3,7 millió: ők évente átlagosan 19-20 alkalommal vesznek terméket és szolgáltatást az interneten. A Bónusz Brigád felületein mintegy 500 ezer regisztrált felhasználó van, és a tavalyi adatok szerint közülük decemberben napi 10 ezer, más hónapokban napi 4-7 ezer az aktív vásárlók száma, akik főként ajándékokat és élményszolgálatásokat vesznek.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.