Így áll le a turizmus a Benelux-államokban

A Benelux-államok mindegyikében jelentősen emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. A járvány miatt több országban elrendelt beutazási korlátozások miatt a belga külügyminisztérium a külföldi utazások elhalasztását javasolja, az amszterdami piroslámpás negyed több szórakozóhelye bezár - közölték a helyi lapok vasárnap.

Belgiumban vasárnapra újabb 197 koronavírussal fertőzött esetet jelentetek, ezzel 886-ra emelkedett a betegségben érintettek száma. A fertőzésben négy ember halt meg, egy pedig felépült a betegségből. A belga külügyminisztérium azt ajánlotta állampolgárainak, halasszák el külföldi utazásaikat, ugyanis számos ország fogadott el beutazást korlátozó intézkedést, illetve kötelező, legalább két hétig tartó karantént. Az újabb rendelkezések várható meghozatala tovább növeli a zavartalan utazás meghiúsulását - mondták. A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér azt közölte, hogy az Egyesült Államok és Belgium közötti heti 44 járat csaknem felét függesztették fel az európaiak beutazását korlátozó amerikai korlátozások miatt. Sajtóértesülés szerint a hétvégén hat belgiumi párt tett kísérletet arra, hogy a koronavírus elleni intézkedések sikere érdekében megegyezésen alapuló, egy évig tartó mandátummal rendelkező szövetségi kormányt alakítsanak. Belgiumot több mint egy éve korlátozott hatalommal rendelkező ügyvezető kormány vezeti, ugyanis a tavaly májusban tartott választások óra nem sikerült kormányt alapítani. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a válságra való tekintettel "ideje félretenni a politikai különbségeket". Megegyezés azonban nem született, a pártok ugyanis erősen megosztottak a tekintetben, hogy melyik politikai formáció vezesse az átmeneti kormányt - közölték.

Belgiumban péntek éjféltől legalább három hétre, április 3-ig bezártak egyebek mellett az iskolák, az éjszakai klubok, a kávéházak, a múzeumok és az éttermek az új típusú koronavírus terjedésnek megelőzése érdekében. Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök tájékoztatása szerint minden szabadidős tevékenységet, legyen az sport, kulturális vagy ünnepi jellegű, méretétől, a résztvevők számától vagy jellegétől függetlenül, akár állami, akár magánrendezvény, törölni kell, vagy el kell halasztani. Rendes nyitva tartás szerint csak a gyógyszertárak és az élelmiszerüzletek működhetnek. A belga katolikus egyház a templomok bezárást rendelte el. Az országban vasárnap már egyetlen misét sem tartottak - közölte a helyi média. A holland lapok vasárnap azt közölték, Amszterdam piroslámpás negyedének több szórakozóhelye is bejelentette, hogy a koronavírus terjedése miatt meghatározatlan időre, de legalább március 31-ig bezárja kapuit. "A személyzet és a vendégek egészségének megóvása érdekében a menedzsment nem tartja helyesnek a nyitva tartást" - mondta az egyik éjszakai klubot működtető vállalkozás vezetője.

Hollandiában a megerősített koronavírus-fertőzések száma vasárnap 176 újabb esettel 1135-re nőtt, továbbá nyolc új halálesetet jelentettek. Ezzel együtt 20-ra emelkedett a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma - közölte a holland országos közegészségügyi intézet (RIVM) vasárnap. Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Vasárnapra 13-an kapták el a betegséget, így ez idáig 51-en fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.