Így készül a húsvétra a Szentendrei Skanzen

Két év kihagyás után ismét megrendezi a falusi húsvéti népszokásokat életre keltő programsorozatát a Szentendrei Skanzen, amely április 17-én és 18-án locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal is várja az érdeklődőket .

A Szentendrei Skanzen hétfői tájékoztatása szerint ebben az évben a magyarországi mellett a határon túli magyar közösségek zenei- és tánchagyományai, díszítési motívumai is megjelennek a portákon és a színpadi programokon. A locsolkodás hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes tagjai elevenítik meg, de moldvai csángó és bezenyei horvát húsvéti hagyományokkal is megismerkedhet a közönség, lesz kézműves vásár, vándormuzsikusok előadása és táncház is. Mesét mond Simándi László és Csernik Szende. Fellép az Álomzug Társulás, az Erdőfű Zenekar, a moldvai csángó zenét játszó Berka Együttes, a világzenei Babcsán Projekt, a Magos és a Kerek Zenekar.

A kézműves foglalkozásokon írókázni, tojást berzselni lehet, de bemutatják az aprólékos műgonddal készülő patkolt tojásokat is. Bemutatkozik a tojásírás élő hagyománya: gyergyói, gyimesi, háromszéki, kárpátaljai tojásdíszítési motívumokat láthat a közönség. Kicsik és nagyok készíthetnek gyapjú- vagy agyagbárányt, fonalcsibét, textiltojást, tavaszi ajtódíszt, és hímezhetnek könyvjelzőt, de lesznek különféle játékok is. A Skanzen felszentelt templomaiban húsvét vasárnap és hétfőn katolikus misén és református istentiszteleten, a görögkatolikus templomban pászkaszentelésen vehetnek részt a látogatók.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.