Így utaztak idén a magyarok

Teljesen rendhagyó az idei év a koronavírus miatt, amely átszabta a nyaralási, utazási terveket is. Sokan az eredetileg elképzelt tengerparti nyaralást felcserélték hazai helyszínre, de akadnak, akik nem változtattak elképzeléseiken és külföldre utaztak - írja a Világgazdaság. 

A K&H Biztosító összeállítást készített az utasbiztosítással utazók január 1. és július 19. közötti időszakáról. Ebből kiderül:

  • az utasbiztosítást kötők átlagéletkora 42 év,
  • átlagosan több mint 7 napot töltöttek külföldön,
  • egy-egy utasbiztosítás átlagosan több mint 2 főre szólt,
  • az érintettek túlnyomó része, 95 százaléka nem ment messzire, európai célpontot választott,
  • az utazók túlnyomó része, 70 százaléka szinte közvetlenül az indulás előtt kötötte meg az utasbiztosítását: 18 százalékuk az utazás napján, 37 százalékuk egy nappal korábban, 15 százalékuk pedig 2 nappal a rajt előtt tette meg ezt. Korábban ez az arány mindössze 61% volt, ami azt jelenti, hogy az utazók idén inkább kivárják, amíg a jelenlegi helyzetben biztossá válik az indulás,
  • a K&H utasbiztosításos ügyfeleinek több, mint fele autóval vágott neki a nyárnak, 26 százalékuk biztosra ment, ugyanis kért assistance szolgáltatást, amely az autó esetleges meghibásodása esetén a helyszíni javításra, szervizbe szállításra, valamint az utas hazaszállítására is nyújthat fedezetet,
  • az érintett utasok több mint negyede, 27 százaléka repülővel ment külföldre, 9 százalékuk autóbusszal utazott,
  • idén májusban a K&H lehetővé tette, hogy ügyfelei a mobilbankos felületen is köthessenek utasbiztosítást. A megjelenés óta szerződők 15 százaléka már ki is használta ezt az újdonságot, melynek segítségével akár úton a repülőtérre is megköthető az utasbiztosítás.

A K&H Biztosító tapasztalatai szerint az elmúlt években növekedett a tudatos utazók száma, vagyis azoké, akik utasbiztosítással mentek külföldre. Ezt mutatja, hogy az idei év elején – januárban és februárban -, tehát még a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt még 30 százalékkal többen kötöttek utasbiztosítást a K&H Biztosítónál, mint tavaly ugyanekkor.

Forrás: Világgazdaság


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.