Illatos koncertek Pannonhalmán

Elkezdődött a Pannonhalmi levendulahetek programsorozat.

A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) 2012 nyarán kötött együttműködési szerződést, amelynek alapján eszközeiket és lehetőségeiket egyesítve közösen ápolják és védik a kulturális örökséget, valamint a magyar vidék fejlődését tűzték ki célul. A Pannonhalmi Főapátság a FATOSZ által életre hívott " Vidék Turisztikai Nagykövete " Győr-Moson-Sopron megyében. A közös munka keretében turisztikai szakújságíróknak szerveztek egy napos tanulmányutat június 26-án, csütörtökön, hogy a Vidékjáró elnevezésű programsorozat keretében Pannonhalmára, a gyógynövényhetek kezdetére, a főapátság gyógynövénykertjébe látogassanak.

Június 27-én, pénteken kezdődtek és július 13-án záródnak a Pannonhalmi levendulahetek a Pannonhalmi Főapátság területén lévő gyógynövénykertben. Az illatos növény virágzásának időpontjához igazított Levendulahetek a nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye. Ez idő alatt naponta kézműves foglalkozásokkal várják a családokat, a kísérletező kedvű felnőtteket, kicsiket és nagyokat a Gyógynövénykertben.

A levendulaültetvények ölelésében 2010-ben a Főapátság egy kettős hasznosítású bemutató gyógynövényes kertet alakított ki, mely a gyógynövények termesztésének bemutatását is szolgálja. A középkori mintára tervezett kert 16 ágyásában a Főapátság által termesztett 5 legfontosabb gyógynövény mellett a Bibliából, illetve a magyar népi gyógyászatból ismert növények is helyet kaptak.

Zsálya, citromfű és menta

A Pannonhalmi Főapátság Arborétum és Gyógynövénykert vezetője tájékoztatott, hogy a levendula betakarítását és a lepárlóműhelyt is meg lehet tekinteni. Pottyondy Ákos azt is elmondta, hogy a híres és látványos levendulaszüretet is megnézheti bárki, de a szüretelt levendulából nem vihetnek haza a látogatók, mert abból illatos olajat készítenek műhelyükben. A Gyógynövényházban tablók mutatják be a kolostorban termesztett növényeket, a zsályát, a citromfüvet, a kakukkfüvet és a mentát, valamint azok hatásait. Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a levendulatermesztés történetével és felhasználásának módjaival. A kézműves foglalkozásokon illatos zsákokat lehet készíteni és levendulaolajjal töltött üvegcsét díszíteni.

Koncertek sora

Pottyondy Ákos arra is felhívta a figyelmünket, hogy zenei programokkal is színesítik a rendezvényt: pénteken az Aponé zenekar ad népzenei koncertet, július 11-én pedig Ferenczi György és a Rackajam szórakoztatja a közönséget. A virágzó, illatos gyógynövényparcellák ölelésében felállított színpad mellett a nézők a kert padjain foglalhatnak helyet, s gyógynövény szörpöket, teákat, gyógynövényes falatkákat fogyasztva élvezhetik az előadásokat. A koncertek alatt is a Viator Apátsági étterem különféle, csak ebben az időben kínált gyógynövényes specialitásokkal várja a vendégeket.

A Pannonhalmi Főapátságban élő bencés szerzetesek a monostor 996-os alapításától kezdődően foglalkoznak különféle termékek előállításával. Ezek egy része gyógyítási célokat szolgál (gyógyteák, gyógylikőrök, gyógynövényolajok stb.), más részük a mindennapi élethez, tisztálkodáshoz kapcsolódik (gyógynövényes kozmetikumok, szappanok, levendulavíz stb.). A mostani öt és fél hektárnyi területen a 20. század elején kezdték a gyógyhatású növény termesztését. Kétféle levendula terem a területen: a szüretet a francia fajtával kezdik, és az angollal fejezik be. Évente mintegy 20-30 tonna levendulát szüretelnek, amelyből 100-150 liter olajat készítenek.

Megnyílik az Apátsági Major Látogatóközpont

Veiland László, a Pannonhalmi Területi Főapátság marketingigazgatója lapunk munkatársának is elmondta, hogy rövidesen hivatalosan is megnyílik az Apátsági Major Látogatóközpont, amelyben három állandó kiállítást terveznek. A három kiállítótér közül az elsőben a középkori latin kereszténység képi kultúrájába tekinthetnek be az érdeklődők a Kép és kereszténység – Vizuális médiumok a középkorban című tárlat segítségével.

A második tárlat a Pannonhalmi Főapátság műgyűjteményének rejtett kincsei közé kalauzolja a látogatót a nagyközönség által eddig szinte soha nem látott festmények, ötvösművek, textíliák, házi oltárok bemutatása révén. A több mint száz tételből álló gyűjtemény egyik legértékesebb darabja az 1482-ből származó, aranyozott ezüstből készült, sodronyzománccal díszített, a 19. század második felében átalakított Mátyás-kehely.

Harmadik állandó kiállításuk Pannónia szőlőskertje címmel Pannonhalma monostori szőlő- és borkultúráját mutatja be a major hatszáz méter hosszú pincerendszerében, tárgyi eszközökkel, fotókkal, írásos dokumentumok reprodukcióival, interaktív eszközökkel szemléltetik a gyártás folyamatát, külön teret szentelve a szerzetesi borfogyasztás, a borkóstolás, a kádármesterség témájának.

Az 1,4 milliárd forintból megújuló, addig üresen álló és omladozó majorsági épület rehabilitációja november végén kezdődött el.

Bővebb információ: www.bences.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.