Ilyen a vízminőség Európa fürdőhelyein

Az európai fürdőhelyek közel 83 százaléka megfelel az Európai Unió legszigorúbb, a "kiváló" vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak, arányuk azonban az elmúlt években csökkent - közölte az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottsággal közösen összeállított 2020-as adatokat rögzítő értékelésében kedden.

A jelentés kiemelte, hogy az elmúlt 40 évben jelentősen javult az európai fürdőhelyek vízminősége az uniós környezetvédelmi jogszabályoknak köszönhetően. A települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelvvel bevezetett ellenőrzés és vízgazdálkodás révén pedig drasztikusan csökkent a fürdővízbe kerülő kezeletlen vagy csak részben kezelt települési és ipari szennyvíz mennyisége. A tudósok szennyvíz vagy mezőgazdasági területekről származó vízlefolyások okozta szennyezésre utaló baktériumok után kutatva vizsgálták át a vizeket.

Minőségük alapján a fürdőzésre alkalmas vizeket a kiváló, jó, tűrhető vagy kifogásolt kategóriába sorolták. A vizsgálat lefedte az Európai Uniót, az Egyesült Királyságot, Albániát és Svájcot. Az Európa-szerte 22 276 fürdőhelyet vizsgáló jelentés adatai szerint Európában a kiváló minősítésű tenger-, tó- és folyóparti fürdőhelyek aránya az elmúlt években elért 85 százalékhoz képest tavaly 82,8 százalékra romlott.

A 2020-ban vizsgált területek 93 százaléka elérte a minimális, tűrhető vízminőségi szintet, öt uniós országban, Cipruson, Ausztriában, Görögországban, Máltán és Horvátországban azonban a fürdőhelyek legalább 95 százaléka kiváló minőségű volt. Tavaly 296 európai fürdőhely kifogásolt minőségű volt. A jelentés megemlíti, hogy a kifogásolt minőségű fürdőhelyek aránya 2013 óta valamelyest csökkent, a problémák azonban továbbra is fennállnak, különösen a szennyezés forrásainak értékelése és a szükséges vízgazdálkodási intézkedések bevezetése tekintetében. Azokon a fürdőhelyeken, ahol a szennyezés eredete vagy okai nehezen azonosíthatók, a szennyezés forrásait feltáró egyedi vizsgálatokra van szükség - jegyezték meg.

A jelentéstevők Magyarországon 264 fürdőhely vízminőségéről közöltek adatokat. Közülük 184 (69,7 százalékuk) kiváló minősítést kapott. A vizsgált fürdőhelyek közül 37 (14 százalék) jó, 13 (4,9 százalék) tűrhető, 5 pedig kifogásolt minőségű volt. A legrosszabb, kifogásolt vízminőségű strandok aránya a közel 3 százalékról 1,9 százalékra csökkent tavaly - emelték ki. Huszonöt fürdőhely nem kapott besorolást Magyarországon, amit - tájékoztatásuk szerint - egyebek mellett a koronavírus-járvány tavalyi hulláma okozta korlátozott vizsgálati lehetőségek indokolnak.

A Balaton strandjainak vízminősége a legtöbb esetben kiváló, némelyik jó besorolást kapott. Kifogásolt besorolást főként néhány Tisza-, Maros-, illetve Duna-parti, valamint kisebb tavak fürdőzőhelyei kaptak Magyarországon. A kis tavak vagy alacsony áramlású folyók - főként nyáron - sokkal érzékenyebbek a rövidtávú szennyezésekre - közölték. A vonatkozó uniós jogszabály szerint a vízben kimutatott fekális eredetű baktériumok számától függően sorolható be a fürdővíz minősége.

A kifogásolt minősítésű vizek esetében a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk, ami lehet a fürdőzés megtiltása, a fürdőzés ellenjavallatára irányuló figyelmeztetés, a lakosság tájékoztatása, vagy megfelelő kiigazító intézkedések meghozatala. A fekáliával szennyezett víz lenyelve betegségeket okozhat, többek között gyomor-bél problémákat és hasmenést. A fürdővizekre vonatkozó európai irányelvek szerint véglegesen be kell tiltani a fürdőzést azokon a helyszíneken, ahol a víz minősége legalább 5 egymást követő évben kifogásolt minősítést kap.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.