Ilyenek lesznek a jövő cégvezetői

A Z generáció szerint kiváló cégvezető lesz belőlük, mivel tanulékonyság, alkalmazkodóképesség, kreativitás és kíváncsiság jellemző rájuk. A jövő vezetői szerint 2050-ben diploma helyett a vizsgával nem megszerezhető szociális készségeken lesz a hangsúly, és a vezetői képességeket nem feltétlenül az iskolapadban, hanem a munkahelyi ranglétrát végig járva fogják megszerezni – derül ki az Adecco Csoport #CtheFuture Z generációs felméréséből. 

Jelenleg még az X generáció van többségben – hazai és nemzetközi szinten egyaránt – a munkaerőpiacon, 5 éven belül viszont a fiatalok átvehetik az uralmat. Becslések szerint ugyanis 2025-re a munkavállalók 75%-a az Y és Z generációból fog kikerülni. A HR-specialista Adecco csoport #CtheFuture nemzetközi kutatásában 5000 ambiciózus Z generációst kérdezett meg arról, hogy milyen képességek és tulajdonságok fogják jellemezni a jövő cégvezetőit. „Jelenleg a munkaerőpiacon generációváltás zajlik. Mivel azonban a Z generáció tagjai másként gondolkoznak, mint az idősebbek, a munkaerő kicserélődése a mai cégek felépítésének, szemléletmódjának és kultúrájának változását is eredményezheti” – mondta el Karvalics Mária, a magyarországi Adecco Kft. HR menedzsere.

Minek nekünk diploma?

„Z generációs  kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy hogyan gondolkodik egy húszas éveiben járó fiatal a jövő vezetőiről, azaz saját magáról. Véleményük szerint rendkívüli vezetők és ügyes kommunikátorok lesznek, mivel a tanulékonyság, az alkalmazkodóképesség, a kreativitás és a kíváncsiság a legerősebb készségeik” – ismertette a kutatást Karvalics Mária.


A válaszokból az is kiderül, hogy a fiatalok úgy érzik, a jelenlegi oktatási rendszer nem készíti fel őket megfelelően a vezetői döntésekre. Így 30 év múlva jó eséllyel találkozhatunk olyan cégvezetőkkel és vezető beosztásban dolgozókkal, akiknek nem feltétlenül lesz diplomájuk (51%), és a kellő tudást nem az iskolában, hanem a munkahelyi ranglétra minden egyes lépcsőfokát megjárva fogják megszerezni. Több mint felük (55%) szerint ugyanis a szakmai gyakorlat és a tapasztalati tudás a legjobb módja a jövőbeli vezetők felépítésének.

Mindezek következtében nem meglepő, hogy a fiatalok többsége (70%) szerint 30 év múlva a készségek (soft skill) fontosabbak lesznek, mint a képességek (hard skill). „A jövőben az olyan szociális készségeken lesz a hangsúly, amikről nem szerezhető papír, nincs belőlük vizsga, és nem feltétlenül láthatóak elsőre az állásinterjún. Ilyen például az empátia, a könnyed és nyílt kommunikáció, a felelősségvállalás, a gyors problémamegoldó képesség, a csapatban gondolkodás vagy a feladatok sikeres átadására való képesség” – mondta el a szakember. „A fiatalok úgy látják, a mai vezetők nem túl erősek ezekben a készségekben, holott egy Harvard-i kutatás szerint mindezek akár 85%-ban meghatározhatják a munka sikerességét. A jelenlegi vezetőknek tehát a csapat irányításán, együttműködésén, a kreativitáson és az érzelmi intelligenciájukon kellene leginkább dolgozniuk a fiatalok meglátása szerint” – tette hozzá Karvalics Mária.

Forrás: Store Insider


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.