Íme a részletes teendők a külföldről hazatérőknek

A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden.

A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti. A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést - írták. Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak. A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni.

Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság - a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal - által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni - írták. Hozzátették: a hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan. Az érintettek önköltségen két alkalommal - a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel - elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz. A kérelem benyújtásának díja háromezer forint. Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént.

Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el. Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól. Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit - láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar - észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak - például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről. Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, a https://www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek honlapon található.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.