Íme az új Bocuse-reménységek

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia kiemelten fontos feladatának tekinti az utánpótlásnevelést. Lezajlott a commis jelöltek versenye.

Az utánpótlás-verseny elsődleges célja az, hogy az Akadémia a megadott korosztályt szakmai szempontok szerint megszűrje, és ezáltal segítőket találjon a Bocuse d'Or versenyfolyamatának lebonyolításához, valamint lehetséges commis jelölteket adjon a magyar csapat számára.

A november 26-án lezajlott versenyen a hat legjobb commis-jelölt versenyzett egymással a Bocuse d'Or Akadémia tankonyháján, amelynek a Hungexpo ad otthont. A versenyzőknek egy meglepetés nyersanyag-kosárból kellett dolgozniuk, és összesen két ételt készíteniük. Az elsőt 100, a másodikat újabb 30 perc elteltével kellett prezentálniuk.

A konyhai zsűrit Vomberg Frigyes, Vajna Tamás és Szabó Kevin alkotta, míg az ételeket Hamvas Zoltán, Szulló Szabina, Lutz Lajos, Varjú Viktor, Segal Viktor és Harmath Csaba zsűrizte. Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke a verseny végén hangsúlyozta, hogy az Akadémia fontos küldetése, hogy utánpótlást is neveljen. "Ezt a versenyt öröm megrendezni. Biztató látni a fiatalokat, hogy akarnak fejlődni, akarnak versenyezni, és hogy némelyiküknek sikerült igazán komoly munkát felmutatni."

Értékelő beszédében Segal Viktor úgy fogalmazott, hogy rengeteg energia van a tányérokon, amelyek a zsűri elé kerültek. Ösztönözte a jelölteket, hogy alaposan nézzék meg egymás munkáit, mert abból is sokat lehet tanulni, és hogy kóstoljanak sokkal többet, mert ez lenne a kulcsa, hogy a tányérjaikból még többet tudjanak kihozni.

Vomberg Frigyes, a Bocuse d'Or Akadémia versenyigazgatója arra hívta fel a jelöltek figyelmét, hogy mélyítsék el elméletbeli tudásukat és gyakoroljanak sokat, és azt is hozzátette, hogy ez utóbbira ez a verseny kiváló alkalom.

Az utánpótlásversenyt az Arany Kaviár konyhájából érkezett Lendvai Levente nyerte meg. Első étele egy lazactatár volt korianderrel, citrusokkal ízesítve, friss fűszerekkel, savanyított almával, és a hal bőréből készített morzsával, míg második tányérja egy kacsa duó volt, karamellizált póréval, marinált almával és petrezselyemmártással.

Második helyen a soproni Erhardtból jött Kocsis Patrik, harmadik helyen pedig Csillag Richárd végzett a Kistücsökből. A versenyzés ezzel hivatalosan is megkezdődött. A következő fontos állomás december 3. lesz, a Bocuse d'Or magyar selejtezője.

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.