Indul a Grand Tour svájci módra

A svájci jegybank meglepőt lépett pénzük védelme érdekében. Ezzel szorosan összefügg, hogy Európa érdeklődése fokozatosan lanyhul a négy nyelven beszélő addig tejben, csokoládéban folyó ország iránt. Úgyhogy nincs mese: lépni kellett, ha vissza szeretnék a svájciak szerezni a más országból hozzájuk érkezők bizalmát.

Többek közt ezt célozza meg idei egyik, vendégcsalogató újdonságuk, a Grand Tour of Switzerland elnevezésű turisztikai programjuk, amelyről a vadonatúj, a pesti Bazilika szomszédságában éppen most nyílt Hotel Ariában tájékoztatta április 8-án a Schweiz Tourismus képviseletében Urs Weber a hazai média képviselőit.

Azt, hogy Svájc amilyen kicsi, olyan csodaszép – nem kellett túlragoznia a svájci turisztikai szakértőnek, hiszen aki csak egyszer látott Svájcról készült filmet vagy bármilyen összeállítást – meggyőződhetett erről a saját szemével.

Nincs széthúzás: a svájciak most a cél érdekében összefogtak

Amit azonban most kínálnak a hozzájuk érkezőknek, az valóban világújdonság: ez tulajdonképpen egyetlen útvonal, amellyel keresztül-kasul bejárható a mindössze 41.000 négyzetkilométeres, hegyóriásokkal, és lélegzetelállító mélységekben fekvő tavakkal rendelkező ország. A programba valamennyi turisztikai régiót, kisebb és nagyobb várost, települést bevonták, és a több mint 1600 kilométer hosszú útvonalra három határ menti városban – ez Basel, Genf és Chiasso – lehet rácsatlakozni a külföldről autóval érkezőnek.

Nemcsak profi túrázóknak!

Az április közepén induló Grand Tour-ról a nagyérdeműt online/offline platformokon, valamint út menti, öles táblákon is tájékoztatják, és külön érdekesség, hogy a programhoz csatlakozó szálláshelyek például nem lehetnek egymástól 20 percnél nagyobb autóútnyi távolságra – vagyis a túra még egy kocaautósnak is könnyen abszolválható. 5 hegyi hágó, 22 tó érintésével, 11 UNESCO világörökségi helyszín, 2 bioszféra-rezervátum – és akkor még nem beszéltünk azokról a kultúrális kínálathegyekről, amelyek szintén szerepelnek a Grand Tour kínálatában. Ha valaki mindent szeretne kipipálni, amit ez a program kínál – akár a teljes nyári vakációja alatt barangolhat Svájcot bejárván.

Magyar turistaszám visszaesés

Azért akkor sincs nagy tragédia, ha a svájci frank túlontúl erősödése miatt nem dőlnek a pontos órák és finom csokoládék országába csőstül a turisták. Hiszen a szabadságukat töltők 50 százaléka évek óta maguk a svájciak, vendégeiknek mindössze 20 százaléka érkezik az EU területéről (akik között hazánk fiai is szerepelnek), a többi hozzájuk érkező más kontinensről repül Svájcba. Tény viszont, hogy a Magyarországról érkezők száma is megcsappant. Főleg annak fényében, hogy a 2012-2013. időszakban 19 százalékkal megnőtt a magyar beutazók száma. Igaz, ez a következő esztendőben nagyjából ugyanennyivel esett vissza. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: ugrásszerű növekedésre (főleg a svájci frank egekbe szökő ára miatt) az idei turisztikai idényben sem számíthanak honfitársaink részéről a turizmus ágazatra nagyon is érzékeny svájci házigazdák.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.