Ingyenebéd a GYSEV-nél...

Március 1 óta érhető el a GYSEV utazóközönsége számára a cég 17 személykocsijában az ingyenes, GSM hálózaton keresztüli, vezeték nélküli internet szolgáltatás. Munkatársunktól

Az utazók csak a magyarországi vonalakon, a menetrendszerinti közlekedési időben szörfölhetnek a világhálón, a Sopron-Győr, Győr-Budapest valamint a tervek szerint, biztató utas-visszajelzés esetén akár a Sopron-Szombathely, Szombathely-Szentgotthárd vonalon. A jövőben akár 400%-kal is bővülhet az internettel ellátott vasúti kocsik száma - derült ki a budapesti Múzeum Étteremben, kedden megrendezett sajtótájékoztatón.
 
A vasúttársaság még tavaly nomvember 12-én írt ki közbeszerzést a szolgáltatás bevezetésére, melyre két jelentkező nyújtott be pályázatot, a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. Utóbbi vitte el a pálmát 6,3 millióba kerülő ajánlatával, mely tartalmazza a technikai eszközök és háttér biztosítását. Az eszközöket a GYSEV saját emberei szerelték be. A január 24-é,n két éves időtartamra kelt szerződés értelmében a letöltési sebességnek 320 kbps felett kell lennie a szolgáltatás időtartamának 80%-ában.

Egyén helyett közösség

A közösségi közlekedés egyénivel szembeni előnyeit ecsetelve, Schwáb Zoltán, közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: az ár mellett elengedhetetlen a vasút által nyújtott szolgáltatások színvonala, az hogy milyen kiegészítő lehetőségeket biztosít utasai számára. A GYSEV és a Telenor ebbe az irányba tett egy lépést - tette hozzá az államtitkár. Schwáb Zoltán újságírói kérdésre reagálva elárulta: a MÁV is dolgozik az ügyön, a rendszer kiépítése folyamatos, az Új Széchenyi-terv keretében mintegy 3000 kilométernyi vasúti szakaszon internetezhetnek majd az utasok.

Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta: az új szolgáltatás világtrendet követ. Lépésével a cég illeszkedik az EU azon törekvéséhez is, hogy az autóban ülőket rávegye a vonatozásra, hiszen vasúton, különösen ilyen kényelmi szolgáltatásokkal az utazási idő munkaidővé válik.

Ezt megerősítette Christopher Laska, a Telenor vezérigazgatója. Laska hozzátette: a vasút remekül ki tudja váltani az egyéni autós közlekedést, de ő, mint skandináv férfiú javasolja: bringázzanak többet a magyarok, legyenek aktívabbak. „És kerekezés közben még mobiltelefonálni is lehet” - tette hozzá a Laska a reklámízű, a közlekedési rendszabályoknak némiképp ellentmonmdó, de szellemes megjegyzést.  


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.