Innovatív ötletek a tengerjáró hajókon

2017-ben 2000-en, tavaly 2200-an utaztak a Tengerjáró kínálatában szereplő hajókkal, de a cég idén 2500 utasra számít, miközben a forgalom csaknem kétharmada ügynökökön keresztül érkezik – derült ki az utazásszervező katalógusbemutatóján.

A csoportok számában is dinamikus a növekedés, hiszen míg két éve négy, tavaly kilenc, idén tíznél is több ilyen foglalásuk van, és e téren is fejlődés várható, hiszen a hajóstársaságok folyamatos fejlesztésekkel és újításokkal várják az utasokat.

A világ legnagyobb hajóit üzemeltető Royal Carribbean felújítási programja keretében négy év alatt 10 óriáshajó frissül fel, és 2021-től a Radiance osztályú hajókon új spa-t adnak át. A flottához idén csatlakozott a kimondottan a kínai piacra fejlesztett Spectrum of the Seas, és jövőre áll szolgálatba Floridában az Odyssey of the Seas. 2021-ben debütál majd a Wonder of the Seas, a Quantum Ultra osztály első tagjaként, 2022-24. között pedig várhatóan az új Icon osztály mutatkozik be.

Az önmagát „Perfect Day”-ként hirdető Cococay privát sziget (ahol hatalmas vízi csúszda- és kalandpark várja a látogatókat) azonban már elérhető a Royal Carribbean számos hajójával. A következő ilyen megálló pedig majd várhatóan 2022-ban nyílik a Vanuatuhoz tartozó Lelepa szigetén, ahol most jelentették be a környezetvédelmi szempontok maximális betartásával készülő új, karbonsemleges vízi paradicsomot.

A Celebrity Cruises ötcsillagos színvonalú szolgáltatást nyújtó flottájában is zajlanak a felújítások, és a tavaly bemutatkozott Edge, illetve Apex jövőre Európában is körutakra indul. Az Edge-osztályú hajókon az utasok kipróbálhatják a Magic Carpetet, a teniszpálya méretű lebegő teraszt, amely szintenként változva hol a kiszállást segíti, hol pedig exkluzív vacsorák helyszíne lehet. De szintén újdonság az Infinite erkély (amely akár a szoba részeként is használható), az eddigi legnagyobb méretű lakosztály-típus, az Iconic Suite, valamint a kétszintes Edge Villa, és az üvegfalakkal körbezárt, háromszintes Eden, ahol a vendégek élő növények közt sétálhatnak.

Az Azamara Club Cruises három hajója jóval családiasabb, intimebb, „butikhajó” környezetet kínál, ahol a 700 utast 400 főnyi személyzet szolgálja ki. Különlegességük, hogy náluk sokkal inkább a célállomáson van a hangsúly, és sokat éjszakáznak egy-egy városban, így vendégeik jobban megismerhetik a kínálatban szereplő kikötők (szám szerint 273) látványosságait. Jövőre új desztinációként Hawaii, Francia Polinézia, Dél-Afrika, Madagaszkár, Tanzánia és Nyugat-Afrika is felfedezhető lesz, és lehetőség nyílik a három hajót egyetlen, 42 éjszakás, 14 ország 26 kikötőjén átvezető úton összekapcsolni. A „hármasikrek” egyébként jövőre október 3-én találkoznak majd Koperben.

Az Azamara újítása a számos többletszolgáltatást nyújtó Veranda Plus kategória, valamint a hajóút előtti vagy utáni land and sea programok.

 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.