Interaktív múzeum és történelmi játszóház a gyulai kastélyban

Befejeződött a gyulai Almásy-kastély építészeti rekonstrukciója. A következő hetekben a kiállításokat rendezik be, majd elindul a múzeummá avanzsált épület próbaüzeme. A nagyközönség a tervek szerint március közepétől tekintheti meg a felújított kastélyt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A körülbelül két éves kivitelezés során a 18. században épült kastélyban Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban - A gyulai Almásy-kastély évszázadai elnevezéssel hozták létre a főúri családok mellett az őket kiszolgáló cselédség életét is bemutató tárlatot.

Virág Zsolt projektmenedzser az MTI-nek elmondta: 2011-ben a munka levéltári, képtári és helyszíni régészeti kutatással kezdődött, ugyanis "egy rozsdás vasszög sem maradt meg az egykori értékekből". Az Almásy- és a Wenckheim-család ma élő leszármazottai családi fényképalbumok átadásával és az 1939-1945 közötti emlékeik elmesélésével sokat segítettek a kutatóknak - tette hozzá.

Interaktív múzeumot hoznak létre

A múzeum kialakításakor az interaktivitásra helyezték a hangsúlyt, a látogatók kipróbálhatják majd, mekkora munka lehetett a családi ezüst takarítása, hogyan történt a korabeli cipők tisztítása, de meg lehet majd emelni a szobalányok által naponta cipelt vasalókat is - közölte.

Hozzátette: a kastély emeleti helyiségeiben - ahol a versailles-i palotához hasonlóan egy ponton állva valamennyi szobát be lehet látni - tematikus termeket alakítanak ki, így szólnak majd kiállítások a korabeli higiéniáról, a divatról, a fűtési lehetőségekről, de bemutatják egyebek mellett a barokk konyhát is.

Történelmi játszóház

Emellett múzeumpedagógiai műhelyet és történelmi játszóházat, turisztikai információs központot, egy toronykilátót, ajándékboltot és cukrászdát is kialakítottak - folytatta. "Lesz saját Almásy-Wenckheim-csokoládé, de meg lehet majd kóstolni a korabeli receptek alapján készített ételeket is. A toronykilátó pedig igazi kuriózum lesz, más alföldi kastélynak ugyanis nem nagyon voltak tornyaik" - mondta.

Virág Zsolt kiemelte: terveznek éjszakai kastélylátogatásokat is, az épület revitalizált parkjából pedig esténként a látogatók megtekinthetik a díszkivilágítást és a speciális árnyjátékot.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta: a kastélyt - amelyet 1959-ben csecsemőotthonná alakították, majd évtizedekig üresen állt - az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az enyészettől. "Nemcsak turisztikai attrakció épült, hanem egy műemlékvédelmi beruházás is zajlott. Síkvidéki, gótikus téglavárral szemben 300 éves kastély sehol máshol nem látható az országban, Európában sem igazán" - jelentette ki.

A beruházásra három ütemben összesen 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a város. A projekt kapcsán 23 új munkahely jön létre, a látogatószám a tervek szerint 2020-ra eléri a 48 ezer főt.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.