Isten saját hazája

Aki szeretne elefántokkal, fürdeni, kókuszfára mászni, vadregényes vizeken evezni, hajón lakni, történelmi emlékek közt csavarogni vagy épp helyi gyerekekkel szelfizni, vegye az irányt Kerala felé!

India délnyugati államában igazán zöld és vizes vidéken mindezt egy helyen teheti meg, ráadásul az ayurvédával is autentikus környezetben ismerkedhet meg - derült ki a szeptember 17-én tartott prezentációból, amelyen a Kerala Tourism, valamint számos helyi szolgáltató képviselője találkozott hazai utazászervezőkkel, a Tal Aviation szervezésében.  

Az önmagát "God's own country", vagyis Isten saját hazája szlogennel hirdető állam egyre növekvő népszerűségét nem csupán a statisztikák mutatják (öt év alatt 27 százalékkal emelkedett az ide érdekező turisták száma, elérve a 10 milliós határt), hanem a média érdeklődése is. Kerala felkerült például a CN Traveler 2019-es “bakancslistájára”, és számos további globális utazási ajánlóba. A sikerhez pedig itt minden adott: 600 kilométernyi tengerpart, 44 folyó, 900 kilométernyi vízi útvonal, világörökségi helyszínek, nívós szállodák és számos nemzet kulturális fúziójából született ételek várják itt a látogatót. Mindezt a magyar turisták is kezdik felfedezni, és számuk egy év alatt 1200-ról 2450-re ugrott, de a Kerala Tourism célja az ötezres látogatószám elérése. Ehhez sok segítséget nyújtanak az Öböl-térség fuvarozói, akik járataival egyetlen átszállással érhető el az állam, és számítanak a hazai utazásszervezők érdeklődésére is. 

Keralát nem véletlenül nevezik a Kelet Velencéjének is, hiszen a víz alkotta csatornahálózat sok helyen az utat helyettesíti, a helyiek hajókon járnak dolgozni, iskolába vagy éppen a boltba. A tengerparton számos szálloda épült, de aki hegyvidéki kirándulásokra vágyik, fűszer- és teaültetvényeken barangolhat. Az állatvilág többek közt tigrisrezervátumban ismerhető meg, a kultúrára kíváncsiak pedig beülhetnek egy kathakali táncestre. Az ajurvéda lépten-nyomon fellelhető, hiszen ez itt alapvetően életstílus, nem pedig medicina. A biztonságra ügyelnek, csakúgy, mint a fenntarthatóságra - ezt bizonyítja például a WTM-en 2018-ban elnyert Best Responsible Tourism Award is. 

A fejlesztések is folyamatosak, Malabar, az egykori kereskedőváros is egyre komolyabban készül a turisták fogadására, és nemrég nyílt meg a Jatayu Earth Center, a világ legnagyobb madárformájú szobra alatt kínál számos aktív kalandot. A sportkedvelők pedig a világ legnagyobb és legzöldebb csapatversenyén, a Kerala Boat League-en nézhetik meg a ritmusra evező sportolókat. 

További információ: https://www.keralatourism.org/

 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.