Itt a 25. Sziget fesztivál

A mínusz egyedik nappal ma megkezdődik a 25. Sziget fesztivál. A Dan Panaitescu Nagyszínpadon Pink a sztárfellépő, de lesznek koncertek előtte is a nagyszínpadon és más színpadokon is, a Magic Mirror Sátorban Somló Cirqsz címmel a tavaly elhunyt Somló Tamás emlékére tartanak zenés estet.

"Bár a tavalyi látogatószám-rekordot, a 496 ezret valószínűleg nem döntjük meg, idén is több telt házas napra számítunk. Akár már szerdán, amikor az amerikai énekesnő, Pink a fő fellépő a nagyszínpadon, akkor már a bérletesek 90 százaléka a helyszínen lesz. Naponta több mint száz program közül lehet választani" - mondta Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője a keddi sajtóbejáráson.

Hozzátette: idén is Hollandiából, Olaszországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Franciaországból érkeznek a legtöbben. A külföldi fesztiválozók közül 12 ezren jönnek Hollandiából, de még Ausztráliából is ezren érkeznek a Szigetre. 

Az MTI-nek a cégvezető elmondta, hogy a Sziget hangpróbáján keddre virradó éjszaka mindent rendben találtak. "A fővárossal kötött megállapodás alapján idén Óbudán, Újpesten és a XIII. kerületben öt helyszínen folyamatosan ellenőrzik a hangerőt telepített mérőállomásokkal. Egy-két hangosabb helyszínre a Szigeten különleges kardiohangosítást telepítettünk, amely lokalizálja a hangot".

Az augusztus 16-ig tartó fesztivál fellépői között lesz Pink mellett PJ Harvey, Wiz Khalifa, a Kasabian, a Chainsmokers, Jamie Cullum, a Kensington, DJ Shadow, a Bad Religion, a GusGus, az Interpol, Goran Bregovic, a Klezmatics és a Tamikrest, valamint természetesen a teljes hazai élmezőny. A magyar előadók számára a hagyományoknak megfelelően külön helyszín is lesz, a Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpad.

Kádár Tamás azt mondta, pontos összeget nem árulhat el, de az idei legdrágább fellépő Pink, aki "nagyságrendileg hasonló összegért" ad koncertet, mint 2011-ben Prince, aki a hírek szerint csaknem 1 millió dollárért zenélt Budapesten.

Gerendai Károly főszervező még korábban arról beszélt, hogy az idei Sziget mintegy 6,3 milliárd forintos büdzséből valósul meg. Kádár Tamás kedden kitért arra, hogy a költségvetés fele megy el a programokra, és ennek is 65 százaléka a hét fő nagyszínpados fellépőre. "Egy sztárfellépőre annyi pénzt költünk, mint az összes nem zenei programra együttvéve. A világsztárok gázsija az elmúlt években nagyon megemelkedett, évről évre nehézséget okoz ezt a jegyárakból fedezni".

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.