hirdetés
hirdetés

Itt az év legjobb 10 bora

160 beküldött minta alapján választotta ki a legjobbakat a zsűri. Idén az előző évekhez képest kevesebb tétellel nevezte a borászok, ez nem is csoda a 2010-es évjárat ismeretében - olvasható a Varga Pincészet közleményében.

hirdetés

Tavaly 200 felett volt a nevezettek száma, most mindössze 160 újbor közül választották ki a legjobb tízet. Ezek viselhetik palackjukon majd a ” 2010 legjobb újbora” körcímkét. Varga Bálint, a cég igazgatója elmondta: általában illatos fajták és rozék szerepelnek az élen az ilyen versenyeken, éppen ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy egy Olaszrizlinggel is sikerült bekerülni a legjobb 10-be.

A legtöbb borász Márton nap környékén lepi meg a borkedvelőket ezzel a különlegességgel. Sok borász szerint: az újbor készítése versenyfutás az idővel; szüret után már szinte azonnal palackban is a termés. Mindez nem pusztán divathullám, hiszen erjesztéssel finom szamóca, cseresznye vagy málnaillatot kapnak a szőlőszemek. Nálunk a Csabagyöngye, a franciáknál a Beaujolais Nouveau az első újbor.

TOP10 ÚJBORVERSENY 2010

 1. Nagyréde Sauvignon Blanc 2010 / Aranyérem / Pontszám: 91

Nagyrédei Szőlők Borforgalmazók

2. Mátrai Irsai Olivér II. 2010 / Aranyérem / Pontszám: 89,3

Bárdos és Fia Pincészet Bt

3. Badacsonyi Olaszrizling I. 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88,8

Varga Pincészet Kft.

4. Cserszegi fűszeres 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88,3

Aklan Pince

5. Aszófői Cabernet Sauvignon Rozé 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88,3

Fodorvin Családi Pincészet

6. Pannonhalmi St.Martinus 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88,3

Pannonhalmi Apátsági Pincészet

7. Irsai Olivér 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88

Frittmann Testvérek Kft

8. Sauvignon blanc 2010 / Aranyérem / Pontszám: 88

Garamvári Szőlősbirtok

9. Mátrai Sauvignon Blanc I. 2010 / Aranyérem / Pontszám: 87,8

Bárdos és Fia Pincészet Bt

10. Portugieser 2010 / Aranyérem / Pontszám: 87,8

Lelovits Pince

(forrás: 168 óra Online)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai