Itt az ideje az idegenvezetők átpozicionálásnak

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége tartotta 2014-es közgyűlését január 22-én, amelynek helyszínét a Vogue állóhajó étterem és a Primus hajó biztosította. Az illegális idegenvezetés, az idegenvezetők szerepének átpozicionálása és az idegenvezetők világnapja került fókuszba az idei közgyűlésen. 

A közgyűlést Bálint Zoltán, a MISZ elnökének beszéde nyitotta meg értékelve a 2013-as év sikereit és nehézségeit egyaránt. Általánosan elmondható, hogy a jogosulatlan idegenvezetők továbbra is jelentős bevételkiesést jelentenek a szakmának. A beszélgetés során felvetődött az idegenvezetői igazolványok viselésének kötelezővé tétele, valamint speciális táblák elhelyezése a turista buszokon.

Az illegális idegenvezetés továbbra is virágzik 

A legnagyobb problémát az okozza, hogy jelenleg nincs olyan szervezet Magyarországon, amely az illegális idegenvezetést ellenőrizné. A probléma megszüntetéséhez elengedhetetlen a hatályban lévő törvények módosítása vagy új rendeletek bevezetése. A fő kérdés az, hogy a fővárosi jogszabályalkotás feladatkörébe bevonható-e az idegenvezetés.

Fontos, hogy az idei évben rendeződhet az idegenvezetésre vonatkozó minimum tarifa kérdése is. Szakértők szerint kezdeményezhető lenne, hogy az idegenvezetésnek hatósági ára legyen, de ez versenyhátrányt jelenthet az utazási irodák és az idegenvezetők között. 

Antalóczy Györgyné a MISZ könyvvizsgáló adószakértője a pénzügyi vonalat képviselve ismertette a számlázással, adózással valamint szövegfordítási szolgáltatással kapcsolatos változásokat. A prezentáció során elhangzott, hogy idén az idegenvezetői bevételek meghaladták a kiadások összegét, de összeségében szerényebb volt a 2013. összbevétele a 2012-es adatokhoz képest. Jó hír a szövetség tagjai számára, hogy a tagsági díj összege idén sem emelkedik. Végül a MISZ Dicsérő Oklevelét vehette át Balázsné Bárány Katalin és Komenda István az év idegenvezetőiként. 

Az idegenvezetők kulcsszerepe a vendégelégedettségben

Jelen volt Horváth Gergely is, a Magyar Turizmus Zrt. képviseletében. Véleménye szerint az idegenvezetők kulcsszerepet töltenek be a külföldi vendégelégedettségben, de már nem elég a hagyományos módon fogadni a vendégeket. Eljött az ideje annak, hogy az idegenvezetők átpozicionálják magukat.

Napjainkban az okostelefonos applikációk segítségével történik az idegenvezetés. Ez ma már kikerülhetetlen, hiszen igény van rá. Nem harcolni kell ellene, hanem együtt működni és kiegészíteni egymást.  Az idegenvezetők dolga a klasszikus turistalátványosságokon túl történő idegenvezetés. A véleményformálással, helyi érdekességek bemutatásával, extra szolgáltatások feltérképezésével, illetve történetek, élmények elmesélésével tudnak olyan plusz szolgáltatást nyújtani, amely által felejthetetlenné teszik a turisták nálunk töltött napjait.

Az is fontos szempont, hogy manapság a szájpropaganda erősebb, mint valaha, ennek helyszíne szintén online felületen történik. Érdemes minél nagyobb figyelmet szentelni a Twitter, Facebook és leginkább a Tripadvisor felhasználóinak a kommentjeire. 

Horváth Gergely hozzátette, hogy 2013-ban több, mint 3 millió vendégéjszakát regisztráltak Budapesten, amelyek nagy része arab és kínai vendégeknek köszönhető. Mivel jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő kínai és arab nyelven beszélő idegenvezető a továbbképzések támogatása az egyik legsürgetőbb napirendi pont.

Februárban idegenvezetők világnapja

Szatmáry Jahl Angéla a BKIK kereskedelmi tagozatának elnöke a 2014-es Idegenvezetők világnapjára hívta fel a figyelmet. A nagyszabású rendezvény február 21-23 között kerül megrendezésre az egyre hatékonyabban működő Bálnában. A rendezvénysorozat első két napján egy turizmussal foglalkozó konferenciára és kerekesztal beszélgetésekre kerül sor több neves szakértő bevonásával.

A programhoz csatlakoznak Budapest tematikus utcái is, így kulturális események (hazánk nagyobb régiónak megjelenése) várhatók a Váci utcán, a Ráday utcán, a Király utcán és a Bartók Béla úton. A 2-es villamos és a BKV hajók szintén főszerepet kapnak a háromnapos programsorozat alatt. 

Forrás: Turizmus Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.