JAB, Katalin, Magdi és Magdaléna

Családias hangulatú születésnapi partira invitálta üzleti partnereit a JAB Csoport magyarországi képviselete szeptember 6-án este, elegáns budai villájukba.

Először a németországi anyavállalat, a JAB ANSTOETZ elnöke, Chris-Jacob Schminnes köszöntötte a most 10 éves magyarországi képviseletük teljes csapatát, Bakody Katalin vezetésével.

Majd az ünnepeltek nevében a hazai képviselet vezetőnője tartott rövid beszédet, amelyben többek közt elmondta, számára ez a tíz év olyan volt, akár egy álom megvalósulása. Hiszen egy volt hazai, jóval kisebb lakástextil cégtől indult ez a munka sok olyan kollégával együtt, akik most szintén vele együtt a JAB Csoportot képviselik. Győrből érkeztek, és költöztek Budapestre, mindössze egyetlen márkával dolgoztak annak idején, ez szélesedett ki akkor, amikor a JAB megkereste őket, hogy szívesen dolgoznának együtt a magyarokkal, és a Bakody Katalin vezette csoportot bízták meg a JAB magyarországi képviseletével. 10 éve ők az egyik tagja annak a hatalmas textílcégnek, amely Magyarországon kívül 80 országban van jelen.

Varró Zoltán designer is köszöntötte az ünnepelteket, és elmondta, azért szeret a JAB-bal dolgozni, mert nagy cég, ami biztonságot ad mind minőségben, mind választékban, majd röviden mesélt az általa tervezett Aria Hotel2 munkálatairól.

A beszélgetéseket követően Rúzsa Magdi érkezett a kertben kialakított színpadra, aki minikoncerttel lepte meg a meghívott vendégeket: a Magdaléna c. zenés műből adott elő gyönyörű hangzású dalbetéteket.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.