Jelentős drágulás a síszezonra Ausztriában

Az elmúlt két évben a koronavírus okozott hatalmas kihívást a téli turisztikai szezonnak, most meg az energiaválságra adandó megfelelő válaszok megtalálása okoz sok fejtörést a kollegáknak – hangoztatta sajtótájékoztatóján Susanne Kraus-Winkler osztrák turisztikai államtitkár - írja a GD Consulting.

Mivel az elmúlt két évben nem történt jelentős áremelés, így természetes, hogy a szolgáltatói áraknak követniük kell a megemelkedett üzemeltetési költségeket – érvelt az államtitkár, ugyanakkor az emelés mértékét nem kívánta megbecsülni. Sajtóinformációk szerint a szálláshely-szolgáltatók esetében 20 százalék körüli, míg a sípályák üzemeltetőnél legalább 10 százalékos emelésre lehet az idei szezonban számítani a tavalyi időszakhoz képest. Kraus-Winkler szerint a szállásfoglalások terén mindezidáig jó előfoglalási adatok állnak rendelkezésre, illetve a korábbi években szokásosat meghaladó a síbérletekre vonatkozó előfoglalások száma is.

Két év kihagyás után nagy a várakozás az idei síszezon iránt, így vélhetőleg kitart a kereslet a szezon egészére is – foglalhatóak össze az előjelzések. Szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a teljes osztrák turisztikai ágazat energiaigénye éves szinten az országos mennyiség alig 1,55 százalékára tehető, míg a síturizmus energiaigénye a teljes energiamérlegen belül alig 0,9 százalékos. Ezekből az adatokból is látszik, hogy jelentős spórolással sem hozható ki ebből az ágazatból nemzetgazdasági szinten jelentős megtakarítás. Pár tizedszázaléknyi energiamérleg javulásért kár lenne többszázalékosra tehető GDP kiesést feláldozni – érvel Robert Seeber az osztrák gazdasági kamara (WKO) turisztikai szakosztályának elnöke a túlzott energia-szigorítások ellen.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.