Jó adottságok, hiányzó háttér: újrapozicionálnák Sopron turizmusát

A soproni és térségbeli turisztikai vállalkozások, önkormányzatok, programszervezők és más érintett szervezetek együttműködésére, illetve az erre az együttműködésre alapozott változásra van szükség - összegezhető annak a pénteki konferenciának a közös gondolata, amit a Fagus Hotel kezdeményezésére és rendezésében tartottak. A konferencia megrendezésében együttműködő partner volt a helyi TDM szervezet és a Sopron Turizmusáért Egyesület. 

A változás persze nem öncélú lenne, azt szeretnék elérni, hogy Sopron újra egy olyan világítótorony - tűztorony - legyen a magyar turisztikai piacon, amilyen néhány évtizeddel ezelőtt még volt. Ennek eredményeként a turisztikai szezont 12 hónaposra szeretnék növelni, a tavalyi 382 ezres vendégéjszakaszámot pedig legalább 25-30 százalékkal megemelnék. Így a jelenlegi országos 16. helyről akár az első tízbe is bekerülhetnének, a vidéki versenytársak közül pedig beelőzhetnék a jelenleg 15-20 százalékkal jobban teljesítő Zalakarost, Sárvárt.

A konferencián a városban működő mintegy 150 turisztikai vállalkozás ötöde képviseltette magát, a nagyobb szálláshelyektől ott volt mindenki.



Fejlesztésre szorul a kerékpáros turizmus is

Csak tudatos fejlesztéssel számíthatunk igazi eredményre. A fejlesztésnél alapvető szempont a fenntarthatóság, a hosszú távú gondolkodás, a magán- és közszféra feladatainak precíz meghatározása.
Több konkrét tennivalóról is beszélt. A kerékpáros turizmus kapcsán például elmondta, hogy a meglévő úthálózat nem összefüggő, a városban helyenként balesetveszélyes, helyenként gyenge minőségű az út.

Hiányzik a kerékpárbarát szolgáltatói hálózat, a határon átnyúló kerékpárkölcsönzés lehetősége. Alapvető marketingkommunikációs gondok vannak, nincsenek például ingyenes térképek. A vízi turizmusnál jók az adottságok a földrajzi fekvés, szél miatt, de szűk a Fertőhöz való hozzáférés lehetősége, a strandok gyenge színvonalúak, sokan ezért Ausztriába hordják a pénzüket. Itt is gyenge a marketing. Optimizmusra ad okot, hogy a Fertőn a vízitelep komoly fejlesztés előtt áll.

Jó adottságaik vannak a túrázás, sífutás területén is, hisz országosan kiemelkedő hagyományos túraúthálózat, de hiányzik a Nordic walking túraút. Itt is gyenge a marketingkommunikáció, nincs vezértermék, miközben kiöregednek a túrázók.

A programok közül csak a VOLT és az Aréna vonzza a turistákat

A turisztikai jelentőségű események kapcsán úgy vélte, hogy többségük turizmusra gyakorolt hatása csekély, aminek oka több más mellett a rövid távú tervezés, a gyenge kommunikáció. Csak a VOLT Fesztivál és az Aréna programjai vonzerők, mert ezeket profik szervezik, üzleti céllal. A tradicionális események megkoptak, hiányzik a termékfejlesztés, hiányzik a kooperáció a játszóhelyszínek között. Ezeket a megállapításait nem cáfolták a délutáni panelbeszélgetésen elhangzottak sem, amikor a résztvevők tájékoztatást kaptak a felújított fertőrákosi kőfejtős és barlangszínház júniusban induló első évadjáról.

A szakértő beszélt még az egészségturizmus helyzetéről, Sopronról, mint a fog városáról, ahol 250 fogorvos naponta átlagosan négy beteget kezel. Ez a terület bővül, egy professzionálisabb a kínálat, jó termékek alakulnak ki, miközben erős a feketegazdaság, és a többi ágazatban nincs kihasználva ez a kereslet.

A vallási turizmusban jók az adottságok, a piac is fejlődik, erősödik a spirituális éhség, miközben hiányzik a megfelelő szolgáltatói háttér, kevés a szakember, a zarándokkísérő, spontán fejlődés zajlik csak ezen a területen. Az előadó szerint hasonlóan felemás a helyzet a konferencia-, a kulturális és a rendezvényturizmus területén is. A hallgatóságot Darwin megállapításával intette más hozzáállásra: "Nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes változni".

Turisztikai újrapozicionálás kell

A délutáni panelbeszélgetésen sok más izgalmas téma is elhangzott. Bánáti László a Tanulmányi Erdőgazdaság által tervezett fejlesztési lehetőségekről - lombkorona tanösvény és állatsimogató - beszélt.

Kovács Miklós szerint dinamikus termékfejlesztésre, turisztikai újrapozicionálásra van szükség. Az aktívturizmust kiemelten kell kezelni, amiben klimatikus gyógyhely nyújtotta lehetőségek, a kerékpáros turizmus, a botturizmus (Nordic walking és más túrák), a vízi turizmus és gyakorlatilag új területként a síturizmus egyaránt fontos helyet kaphat.

Műanyagpálya a síturizmusért

A síturizmusnál egy műanyag borítású lesiklópálya kiépítése hozhatnak ugrásszerű fejlődést, az eddigi hagyományos pályához képest, amin például az idén csak egyhetes volt a szezon. A műanyag borítású pálya egész éven át hozhatná a vendégeket, rátámaszkodva Sopron a hazai aktívturizmus egyik hazai központjává válhatna. Az elvi támogatás mind a városvezetés, mind a terület gazdája, a TAEG Zrt., mind a Magyar és Európai Síszövetség részéről megvan az elvi támogatás, sőt az utóbbiak anyagi támogatást is ígértek. Pályázati forrásokra is lehet számítani. Jelenleg készül a projekt üzleti terve, a komolyabb egyeztetéseket ennek elkészültével lehet majd elindítani.

Kisgyőri Magdolna, a hét éve alapított Sopron Turizmusáért Egyesület elnökhelyettese a korábbi állapotokhoz képest nagy eredménynek tartja, hogy a turisztikai területen működő vállalkozások képviselői ilyen nagy számban közvetlenül is véleményt cserélhettek az önkormányzati oldallal a TDM-en, illetve az érintett önkormányzati bizottság elnökén keresztül. Ugyanakkor úgy látja, hogy egyes intézményeknél, szervezeteknél jelentős változásokra, más gondolkodásra, rugalmasabb működésre lenne szükség ahhoz, hogy a hatékony napi együttműködés kialakulhasson.

Hasonlóan fogalmaztak mások is. Az aranycsinálás receptjét még nem tudták megalkotni, de jelentős előrelépést tettek egymás és egymás elképzeléseinek megismerésében. A résztvevők szerint már ez is jelentős lépés volt.


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.