Jön a tenger alatti hotel a Maldív-szigeteken

Az előrejelzések szerint év vége körül készül el a világ első víz alatti szállodája.

Néhány éve még el sem lehetett képzelni extrémebb nyaralást, mint a közvetlenül a víz felett lebegő villák vagy bungallók nyújtotta élmény. Úgy tűnik, mindez már kezd a múlté lenni. A Conrad Maldives Rangali Island szállodalánc ugyanis nemrég jelentette be, hogy víz alá épít hotelt az egzotikus Maldív-szigeteken. Az Indiai-óceán alá lenyúló rezidencia a tengerszint alatt 5 méterrel lesz majd, és valamikor 2018 novemberében készült el.

Mielőtt pakolni kezdenél, gyorsan eláruljuk: a hivatalos közlemény szerint egyetlen éjszaka ára 50 ezer dollárba, azaz nagyjából 13 millió forintba kerül majd. Az óceán alatti villát Murakának, azaz a maldívok hivatalos nyelvén, a dhivehi szerint korallnak nevezték el. Az épület két szintből fog állni: a felső szint a tenger felett helyezkedik majd el, az alsó hálószoba-lakosztály pedig alatta. Így az itt éjszakázó vendégek valóban az óceán alatt hajthatják álomra a fejüket. Persze a felső szint lakótere sem marad el élményben ettől, hiszen innen egész napos panorámás kilátás nyílik az Indiai-óceánra, a naplementére és -felkeltére. Ugyanitt található egy szintén királyi méretű ággyal felszerelt hálórész, egy másik kétszemélyes hálószoba, a nappali, a konyha, az étkező, a bár és az edzőterem. Mindezeken túl külön lakrészt alakítottak ki a komornyiknak és a biztonsági személyzetnek is. Velük együtt összesen 9 személy elszállásolására alkalmas a villa.

Bár már több hotel, köztük a dubaji Atlantis, The Palm is elmondhatja magáról, hogy rendelkezik víz alatti lakosztállyal, a Conrad Maldives szerint mégis a Muraka lesz a világ első tenger alatti szállodája.

Forrás: Lakáskultúra

Néhány éve még el sem lehetett képzelni extrémebb nyaralást, mint a közvetlenül a víz felett lebegő villák vagy bungallók nyújtotta élmény. Úgy tűnik, mindez már kezd a múlté lenni. A Conrad Maldives Rangali Island szállodalánc ugyanis nemrég jelentette be, hogy víz alá épít hotelt az egzotikus Maldív-szigeteken.

Az Indiai-óceán alá lenyúló rezidencia a tengerszint alatt 5 méterrel lesz majd, és valamikor 2018 novemberében készült el. Mielőtt pakolni kezdenél, gyorsan eláruljuk: a hivatalos közlemény szerint egyetlen éjszaka ára 50 ezer dollárba, azaz nagyjából 13 millió forintba kerül majd. Az óceán alatti villát Murakának, azaz a maldívok hivatalos nyelvén, a dhivehi szerint korallnak nevezték el.

Az épület két szintből fog állni: a felső szint a tenger felett helyezkedik majd el, az alsó hálószoba-lakosztály pedig alatta. Így az itt éjszakázó vendégek valóban az óceán alatt hajthatják álomra a fejüket. Persze a felső szint lakótere sem marad el élményben ettől, hiszen innen egész napos panorámás kilátás nyílik az Indiai-óceánra, a naplementére és -felkeltére.

Ugyanitt található egy szintén királyi méretű ággyal felszerelt hálórész, egy másik kétszemélyes hálószoba, a nappali, a konyha, az étkező, a bár és az edzőterem. Mindezeken túl külön lakrészt alakítottak ki a komornyiknak és a biztonsági személyzetnek is. Velük együtt összesen 9 személy elszállásolására alkalmas a villa.

Bár már több hotel, köztük a dubaji Atlantis, The Palm is elmondhatja magáról, hogy rendelkezik víz alatti lakosztállyal, a Conrad Maldives szerint mégis a Muraka lesz a világ első tenger alatti szállodája.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.