Jövő nyáron már naponta repül Budapestre az Air Canada Rouge

Az utasok releváns, személyre szabott, folyamatos kapcsolatban lévő és megszakítás mentes utazási élményeket szeretnének – derült ki a Travelport rendezvényén, amelyen bemutatkozott a jövő nyáron Budapestre már napi járatot üzemeltető Air Canada Rouge és a Hertz autókölcsönző is. 

Szakmai reggelin mutatta be tervezett újításait a Travelport és két partnere, az Air Canada Rouge légitársaság valamint a Hertz autókölcsönző. A kanadai légitársaság és a globális autókölcsönző regionális képviseletét ellátó Globair prágai irodájából érkezett Stanislav Fajkus, aki elmondta, hogy az Air Canada idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. 374 repülőgéppel 200 úti célba repülnek. 2012-ben debütált a légitársaság új márkája, az Air Canada Rouge, amely elsősorban nyaraló úti célokba közlekedtet járatokat. A desztinációk elsősorban az USA-ban, a Karib-térségben, Mexikóban és Európában találhatók. Térségünkben Budapest mellett Prágába és Varsóba repül nyaranta a légitársaság. Budapestre Boeing 767-300-as típusú repülőgépek közlekednek, a gépeken nincs business osztály, de kétféle emelt szintű és egy normal turista ülés és szolgáltatási csomag közül lehet választani.

A fedélzeti wifit hamarosan a flotta minden repülőgépén igénybe lehet venni. A légitársaság két gyűjtő-elosztó központtal rendelkezik, az egyik Torontóban, a másik Montreálban található. A Torontóban az USA felé átszálló utasok előzetes határ- és vámellenőrzésen eshetnek át, így az USA-ba érve úgy mehetnek tovább, mintha belföldi járattal érkeztek volna meg. Fontos tudni ugyanakkor, hogy még a transzferutasoknak is szükségük van Kanada esetében az ún. eTA-ra, valamint az USA esetében az ESTA-ra. Az eTA csupán hét kanadai dollárért kérhető a www.cig.gc.ca honlapon. Stopover programjuk is van, amit hat óránál hosszabb átszállási idő esetében lehet igénybe venni. A fedélzeten saját laptoppal vagy tableten élvezhetik az utasok a szórakoztató programok választékát.

Jövőre az ideinél jóval korábban, már április 5-től indul az első járat Torontóból Budapestre és a járatok gyakorisága is nőni fog. először heti három, majd öt, végül június közepétől naponta közlekedik a járat.

A Hertz autókölcsönzővel kapcsolatban megtudtuk, hogy olyan globális márkák is hozzájuk tartoznak, mint a Dollar, a Thrifty vagy a Firelfy. A kölcsönző kínálatát az utazási irodák megtalálják a GDS-ekben valamint a Yellow Mouse online foglalási rendszerben. A társaság különleges ajánlatokkal várja az üzleti utazókat, a Hertz Lite programban pedig akciós ajánlatok érhetők el.

Biró Balázs, a Travelport ügyvezetője a társaság mobilos fejlesztéseiről adott tájékoztatást, melyek célja az ügyfélélmény tökéletesítése. Mint említette, számos kihívással szembesülnek az utazási irodák: egyre komplexebbek az utak, megjelentek olyan új versenytársak, mint az OBT, a Concur, a szolgáltatók saját oldalai, valamint a köztes szereplők (Travelfusion). Ezen túl magasak a fix költségek, alacsony a márkahűség, és egyre alacsonyabb az egy utasra eső nyereség. Ezért az a cél, hogy az utast „megfogjuk”, a saját felületünkön tartsuk a kereséstől a foglaláson át a hazatérést követően a szolgáltatások értékeléséig.

A Travelport több új fejlesztéssel is a piacra lépett. Ezek közül az egyik a Branded fares vagyis márkázott árak, amely több mint 200 légitársaság esetében az összes elérhető szolgáltatáscsomag tulajdonságait összesíti egy grafikus felületen, és igény esetén akár egyetlen mátrixban megmutatja.

Szeretni fogják az irodák a Travelport új EMD Manager funkcióját, amely lehetővé teszi a plusz díjak beszedését egy grafikus felületen, valamint a Trip Quote copy elnevezésű, könnyen kezelhető ajánlatkészítő eszközt.

Újdonság még a Smartbutton applikáció, melynek segítségével ismétlődő munkafolyamatokat tud az ügynök automatizálni. Decembertől élesedik a Viewtrip Mobile applikáció, amely egy telefonra letölthető alkalmazás az utasok számára. Nagyon hasznos tud lenni, mivel kérés nélkül küld üzeneteket például a járatok késéséről, törléséről, vagy bármilyen változásról, ezen kívül kiegészítő szolgáltatásokat is el lehet érni. rajta.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.