Nagyobb összeg a turizmus fejlesztésére

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként folytatni kívánja azt a 2010-ben elindult munkát, amely a turizmust beemelte a gazdasági növekedéshez és a magasabb foglalkoztatáshoz hozzájárulni képes ágazatok közé, és azon lesz, hogy nagyobb összeg jusson a turizmus fejlesztésére, mint az előző uniós költségvetési ciklusban.

A nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa a parlament sport- és turizmusbizottságának keddi meghallgatásán elmondta: a kormányprogram két fontos célkitűzése az államadósság csökkentése és a foglalkoztatás bővítése. A turizmus fejlesztése jól illeszkedett az Új Széchenyi Tervbe, ezért is volt fontos, hogy a költségvetési zárolások, átrendezések ne érintsék az ágazatot, megkapja azt a támogatást, ami a működéséhez szükséges. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterré való kinevezését 14 igen és 3 nem szavazat mellett támogatta a bizottság.

Varga Mihály ismertette: a kormánynak és a szaktárcának három fő feladatkörrel kell a jövőben foglalkoznia. Ezek egyike a 2014-2020. közötti időszakra szóló partnerségi megállapodás turisztikai prioritásainak kijelölése és létrehozása. Már vannak olyan kiemelt területek, ahol lehetőséget látnak arra, hogy a korábbi időszakhoz képest erőteljesebb állami szerepvállalás valósuljon meg, példaként az egészségügyi turizmust, a piacosítható egészségügyi szolgáltatások fejlesztését említette. A másik két fontos feladat a turizmusról, vendéglátásról szóló törvény véglegesítése és a 2020-ig szóló nemzeti turizmusfejlesztési koncepció véglegesítése.

A miniszterjelölt arról is beszélt, hogy elkezdődtek az előkészületek egy kongresszusi központ beruházására, a kormány az irányokról döntött, ennek a véglegesítése zajlik most. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy ez a beruházás elinduljon.

Szólt arról is, hogy Magyarország legfontosabb küldő piaca Németország, a magánszektorban minden hatodik munkahely közvetve vagy közvetlenül német beruházásból jött létre, ezért első külföldi útja oda fog vezetni.

Mint bejelentette, megvizsgálják majd, hogy milyen akadályai vannak a turizmus fejlesztésének, erre példaként a vízumeljárásokat említette.

Varga Mihály szerint a turizmus irányításának megosztottsága adottság, és a következő egy évben már nem látja értelmét annak, hogy ágazati irányítási vitába bonyolódjon, arra van szükség, hogy mindenki tegye a maga dolgát. (A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Magyar Turizmus Zrt. tulajdonosi jogainak gyakorlója, míg az NGM a szakmai irányítást gyakorolja.)

A következő hétéves európai uniós támogatási ciklusról szólva hangsúlyozta: szeretné, ha a turizmus, mint gazdaságfejlesztési potenciál kiemelt szerepet kapna.
Az adócsökkentési esélyekről szólva leszögezte, mivel a költségvetési hiánycélt tartani kell annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzott deficiteljárás alól, erre minimális lehetőség van csak. Hozzátette: annyit tud ígérni, megvizsgálják, hogy az adócsökkentés nem térül-e meg más bevételeken keresztül.

Kérdésekre elmondta: egyetért azzal, hogy szükség van nemzeti légitársaságra, de még elvarratlan szálak, tulajdonosi viták vannak.

Arra a felvetésre, hogy jó lenne, ha a vendéglátásban foglalkoztatottakra is kiterjesztenék az egyszerűsített foglalkoztatást, azt mondta: a közterhek csökkentése a legjobb út a feketemunka arányának mérsékléséhez, de erre korlátozottak a lehetőségek.

A kaszinóknak bizonyos árbevétel felett adandó adókedvezményről kifejtette: az érintett kör olyan fejlesztéseket vállalt, amelyekből a jövőben többletbevételek származhatnak.

A jövőben lesz lehetőség arra, hogy a látvány csapatsportok mellett más sportágak is bekerüljenek a támogatott körbe, egyelőre azonban az a fontos, hogy a rendszer stabillá váljon, s ne veszélyeztessen olyan bevételi forrásokat, amelyekre a hiány csökkentése érdekében szükség van - mondta Varga Mihály.

A miniszterjelölt kérdésre elmondta azt is, hogy a stadionépítésekre rendelkezésre állnak a források az idén és jövőre is a költségvetésben. Hozzátette, ezek nemzetgazdasági hasznáról meg vannak győződve, példaként az építőiparra és sportturizmusra gyakorolt hatást említette.

A nemzetgazdasági tárcának fontos célja a kamatszint csökkentése is - mondta.
További kérdésekre elmondta, ha úgy alakulnak a számok, ahogy 2012 végén tervezték, s lesz pluszforrás, azon lesznek, hogy abból jusson a turizmusnak is. Az egészségturizmus kiemelt szerepet kap a turizmusfejlesztési koncepcióban.

Hozzátette: hivatalba lépése után értékelni fogja, hogy az eddig befektetett állami források milyen módon és mértékben térültek meg.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.