Jut-e az egymilliárdból az utaztatóknak?

Nemrég írták ki a határon túli magyarlakta területekre történő iskolai utaztatást támogató 2014. évi pályázatokat. Idén a tavalyi összeg több mint kétszerese, egymilliárd forint pályázható. A 2010 óta futó programhoz az utazásszervezők is megpróbálnak csatlakozni, de ez eddig csak keveseknek sikerült.

A kormány 2010-ben döntött úgy, hogy pályázati formában támogatja a hazai diákok utaztatását a szomszédos országok magyarlakta vidékeire. 2010-től mostanáig a pályázatokat manapság kezelő Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) tájékoztatása szerint 40 ezer diák utazása kapott támogatást. Az első évben 5865 diák és 590 tanár utazott 201 millió forintból. 2011- ben 500 milliós keretösszegből 14 058 diák és 1652 tanár kelhetett útra, de ekkor már külföldről is pályázhattak az ottani magyar iskolák. 2012-re tovább nőtt a létszám – 17 233 diák, 1840 tanár –, de kevesebb pénz, 435,3 millió forint jutott támogatásra. Emellett 30 millió jutott egyedi támogatásokra. Tavaly 17 034 diák és 1919 tanár utazhatott a határon túlra.

MEGDUPLÁZOTT KERETÖSSZEG

2014-ben a hetedik osztályosok, szakiskolák és gimnáziumok számára kiírt pályázatokon már egyenként 800, 100, illetve 70 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. További 40 millió forint jut egyéni meghívásos pályázatokra. (Erről lásd keretes írásunkat.) A pénzeket az Apáczai Közalapítvány után jogutódként 2011 januárjától a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! programigaz- gatósága osztotta, majd 2014-ben az egész átkerült az EMET-hez. A három pénzosztóban közös az azokat vezető Csete Örs személye. Hogy miért növelte a kormány több mint kétszeresére a felhasználható keretet, arra nem kaptunk választ az EMET-től. Hacsak nem azért, hogy minden közoktatásban tanuló diák legalább egyszer eljusson a határon túli területekre.

A KINYÚJTOTT KÉZ

A program már a kezdet kezdetén morgást váltott ki az utazási irodákból. A Magyar Uta- zásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) még 2010 őszén a pályázati támogatásokat akkoriban kezelő Apáczai Közalapítvány vezetőjéhez, Csete Örshöz fordult azzal, hogy a  legálisan működő utazásszervezőket be kellene vonni a programba. Az alapítvány 2010-ben azzal utasította el a MUISZ együttműködésre vonatkozó kérését, hogy a probléma nem rájuk tartozik: az ő feladatuk a pénzek elosztása a pályázók közt. Javasolta a MUISZ-nak, hogy forduljon közvetlenül az iskolákhoz, hiszen az utakat ők szervezik. Pont ez volt a baja a MUISZ-nak. Az iskolai utak szervezése ugyan nem jogo- sulatlan utazásszervezés, mivel az oktatási intézmények elvileg nem üzletszerűen szer- vezik útjaikat, de valahol mégis a mezsgyén mozog, amennyiben a szervező tanár esetleg nem non-proft alapon dolgozik.

AKINEK SIKERÜLT

A MUISZ persze nem hagyta magát lerázni. Végül Csete is elismerte, hogy az utazások szervezése során valóban akadnak utazási szakembereket igénylő feladatok. Hozzátette, ezek nem egyszerűen szabadidős, hanem tanulmányi utak, amelyek programját a peda- gógusok tudják kidolgozni. „A program céljai nemzetpolitikai, valamint oktatási jellegűek” – tájékoztatott Csete Örs. Az eredmény végül még a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. idejében működött honlap, az azóta már megszűnt Apalap.hu, amely térítés ellenében megjelenést kínált az utazási irodák számára. Ennek mértéke egy-egy időszakra 12 ezer forint volt; kiemelt helyért 40 ezret kértek el. Így a virtuális térben találhatott egymás- ra iskola és iroda. Talált is, köztük a HON Tours, a  Kárpáteurópa, a Challenge Hungary és a JEKA Hungária Utazási Iroda. Az ilyen egymásra találások azonban sokszor a korábbi személyes kapcsolatokon múlnak – tudtuk meg a MUISZ-tól. A fenti irodák egyike elismerte, hogy valóban született üzlet az egy- másra találásból. És még csak le sem nyúlták az iskolákat nagy árréssel. Ez az, amitől sokan tartottak, tartanak. Főképp, hogy olyan időket élünk, amikor a proftot sokan szitokszóként használják. Nem mellesleg a MUISZ korábban körlevélben kérte tagjait, hogy az iskoláknak kedvező áron, minimális haszonkulccsal kalkulálják az utakat. „Nem a diákutaztatásból kívánják az irodák az éves nyereségüket megkeresni” – nyugtatott Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke.

EL NEM SZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK

De vajon szervezhető-e a program pályázati feltételei alapján út az iskoláknak? Ha azt vesszük, hogy a megítélt támogatásból pályázattól függően csupán utazási és szállás-, legfeljebb személyi költség számolható el, ránézésre aligha. Az el nem számolható költségek között szerepel egyebek mellett az étkezés, a szervezési költség vagy a buszsofőr szállása, ellátása. Esély azonban még így is nyílhat a szakma számára, mivel egy-egy út- hoz általában a szülőnek is zsebbe kell nyúlnia. Akkor is, ha az idén március 20-án meghirdetett pályázatok kiemelik: „a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező”. Bár a három – 7. osztályosok, szakiskolák és gimnáziumok – iskolai kategória számára kiírt pályázat szerint a legmagasabb fejenkénti támogatási összeg 35, 50 és 40 ezer forint lehet, a pályázatok elbírálásakor a legkisebb fe- jenkénti összköltséggel utaztató intézmények kapják a legtöbb pontot. Ez hetedikeseknél 20, szakiskolák és gimnáziumok esetében 22 ezer forint. Szintén a  legmagasabb pontot kapja a pályázó, ha az út során minél több progra- mot tervez megvalósítani. Az alacsony össz- költség olyannyira szempont, hogy azonos pontszámú pályázatok esetében az olcsóbb nyer. Tehát egyéb programok szervezésére szükség lehet, amivel visszajutunk a szülő zse- béhez. Egy utaztató arról tájékoztatott, hogy legalább egyharmadot kell még hozzátennie a szülőnek. Hogy mit hoznak ki az iskolák 20 ezres összköltség mellett idén egy-egy útból, kiderül, ha nekilátnak a szervezésnek. Amelyhez, bár a fenti virtuális felület megszűnt, továbbra is igénybe vehetnek az iskolák uta- zásszervezőt. Ez ügyben azonban némi zavar keletkezett, amióta az oktatási intézmények túlnyomó része és pénzügyeik felügyelete átkerült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK). A KLIK-nek is 500 ezer forint fölött közbeszerzést kell kiírnia. Ugyan nem ők írták ki, hanem a Közbeszerzési és El- látási Főigazgatóság (KEF) a 8,4 milliárd forint keretösszegű, költségvetési – köztük a KLIK kezelésében lévő oktatási – intézmények dolgozóinak nemzetközi utaztatására szóló közbeszerzést. Egy forrásunk szerint a KLIK, ha utasításba nem is adta a Határtalanul! programban részt vevőknek a három nyertes (Weco-Travel, IBUSZ, OTP Travel) választását, melegen ajánlja őket. Bár mindháromnak jól működő apparátusa van diákutaztatásra, a kis irodák aggódnak, hogy a KLIK ajánlása komoly veszteséget jelenthet számukra. Mára mintha elsimult volna a dolog, az iskolák megértették, hogy továbbra sem kötelező utazásszervezőt – a fenti hármat sem – választani. Az iskolák már csak azért is jobban járnak az utazási irodákkal, mert a gazdasági felügyeletet ellátó KLIK-kel csak forintban tudnak elszámolni. Azaz hiába visz be egy román lejben megírt szállásszámlát, kezüket széttárva állnak előtte a hivatalnokok. A csomagot összeállító iroda pedig eleve forintban számol el.

SOK AZ ADMINISZTRÁCIÓ

Nagyobb eséllyel kapják meg az általános iskolák a támogatást, ha Kárpátalja irányába orientálódnak, mivel összes többi szomszé- dunk – Ausztria nem szerepel a célországok között – nulla pontot kap az elbíráláskor, Ukrajna kettőt. Úgy tudjuk, hogy ennek ellenére elenyésző mennyiségű diák utazik Kárpátaljára, aminek oka idén különösebb magyarázatra aligha szorul. Az utak előkészítése, lebonyolítása és utóélete szigorú feltételek szerint történik. A tanárok alig pihennek, mindent dokumentál- nak, hogy az utat követő beszámoló tökéletes legyen. Ha pedig nem, akkor fzethetik vissza a támogatás egy részét, nyilatkozta lapunknak egy iskolai forrás. És hogy ki fzeti vissza a már elköltött pénzt? A tanár, a diák, esetleg a szer- vezésben részt vevő utazási iroda? – kérdik sokan. „Stresszút” – fogalmazott velősen egy oktató. Ugyanő elmondta, hogy a kinti iskolák eleinte örültek a látogatóknak, azonban néhányuknál olyan mennyiségben jelentkeznek be itthonról, aminek már nem örültek.

TÍZEZER DIÁK UTAZHAT A NEMZETI ÜNNEPEKRE

A határon túli területekre történő utak alapítványi támogatása nem új keletű. A Rá-
kóczi Szövetség már 1994 óta ebben (is) „utazik”. Az apropó március 15. volt.
A szövetség szerette volna, ha a hazai diákok a szomszédos országokban is meg-
ismerik a szabadságharc helyszíneit. Akkoriban magáncégek támogatták működé-
süket, majd a 2010-es kormányváltás jelentős változást hozott. Utazásösztönző
tevékenységük ma is a történelmi emléknapokra terjed ki, amihez 2012-ben és
2013-ban a Bethlen Gábor Alapkezelő 30-30 millió forintnyi egyéni támogatást
ítélt meg. 2014-re pedig meghívásos pályázatot írt ki az EMET a nemzeti ünnepekre
és emléknapokra szervezett utak támogatására. Az egyetlen meghívott a Rákóczi
Szövetség volt, amely idén 40 millió forintból támogathat legalább egy-, legfeljebb
négynapos utakat március 15-én, június 4-én és október 23-án. A tavaly 8300 diák
útját támogató szövetségnek idén legalább 10 ezer, magyarországi és határon túli
magyar diákot kellene segítenie.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.