Kambodzsa kitart a járvány alatt

A Kambodzsai Királyság nem zárja le repülőtereit a koronavírusjárvány maitt. Igaz, személyforgalom jelenleg nincs, de a teherforgalom és áruszállítás továbbra is folytatódik.

Kambodzsa turizmusa ugyanolyan mély ütést kapott, mint bármely más ország a világban a járvány következtében. Márciusban előreláthatólag 40 százalékkal kevesebb nemzetközi járatot fogadnak az ország repülőterei. A nemzetközi járatok száma a decemberi 4241-ről márciusban 40 százalékal, míg a légi úton beérkező utasok száma több, mint 50 százalékkal csökkent.

A környező országokban számos repülőtér bezárt, leálltak a légitársaságok és lezárták a szárazföldi határokat. Azonban Kambodzsa nem szándékozik légitársaságait leállítani, de a környező országok repülőtereinek zárlatát követően kénytelenek hasonló lépéseket tenni. Ennek ellenére nem kívánják a repülőtereket lezárni.

A Khmer Idegenvezetők Szövetsége tájékoztatása szerint Siem Reap tartományban az idegenvezetők bevétele átagosani 500 USD volt, ez jelenleg nullára zsugorodott.

A legfrissebb statisztikák szerint ez év januárjában még 547.963 turista érkezett Kambodzsába, ami 15.3 százalékal kevesebb a megelőző évi forgalomnál. Repülővel 332.134 (-17.7%), szárazföldön 189.412 (-13.6%) míg víz úton 30.315 (+8%) utas érkezett. A legfontosabb turistákat küldő országok közül Kínából 123.550 (-32.3%), Koreából 37.206 (-10%), Thaiföldről 53.874 (+22.2%), Vietnamból pedig 75.926 (+ 19.6%) utas volt.

Jelenleg az ország mindhárom, nemzetközi járatokat fogadó repülőtere: Phnom Penh, Siem Reap és Sihanukville is üzemel. A környező országok Vietnam, Laosz és Thaiföld határait lezárták a személyforgalom elől, de a teherforgalom és áruszállítás lebonyolítása továbbra is lehetséges, mondta el Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi és kelet-európai képviselője.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.