Kávét kap aki verset ad

„Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.” Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is. 2015. március 21-én, szombaton ugyanis egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik. A felhíváshoz Magyarországon kívül a világ 23 másik országa is csatlakozott, több mint 1100 kávézó, bár és étterem, ahol ezen a napon a vendégek kávéjukat, egy idézettel vagy verssel is kifizethetik.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Hagyományteremtő szándékkal, idén először Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz.A kezdeményezésről Takács Pétert, a Julius Meinl Hungary ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

A Julius Meinl Ausztriából indult, ahol nagyon büszkék a kávéházi hagyományokra. Mit gondol, itthon is van ekkora hagyománya a kávé fogyasztásnak?

A 19. és 20. század nyüzsgő pezsgő szellemi és alkotói légkörében, híres irodalmárok, költők, festők, tudósok, értékformálók élték mindennapjaikat kávéházakban, Magyarországon ugyanúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Sőt, ezeken a helyeken a legismertebb feltalálóink, művészeink és költőink kaptak ihletet, gondoljunk csak a legendás nagy kávéházakra pl.: a Pilvaxra, a Centrálra vagy a New Yorkra, ahol a kávé nemcsak átszőtte a hétköznapokat, de inspirálta is az embereket.

Mi pontosan e nagyszerű kezdeményezés célja?

Elsősorban az, hogy minél több ember számára eljuttassuk azt az üzenetet, hogy vannak dolgok, melyek pénzben nem mérhetők. A költészet több mint művészet. Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Fontos, hogy a mai felgyorsult világban, is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott lakozik a költő. A Költészet Világnapján arra buzdítjuk a kávészerető közönséget partnereinkkel, hogy egy finom kávé mellett osszák meg velünk kedvenc idézetüket, vagy gondolataikat verses formában fejezzék ki.

A felhíváshoz csatlakozott helyszínek 2015. március 21-én:

Café Vian Bazilika (Cím: Budapest, Hercegprímás utca 15, 1051)

Café Vian Gozsdu udvar (Cím: Budapest, Király utca 13, 1075)

Café Vian Liszt Ferenc tér (Cím: Budapest, Liszt Ferenc tér 9, 1061)

Dunapark Étterem és Kávézó (Cím: Budapest, Pozsonyi út 38, 1137)

Első Pesti Rétesház Kávéház (Cím: Budapest, Október 6. u. 22, 1051)

Jókenyér Budakeszi (Cím: Budakeszi, Fő út 134, 2092)

Jókenyér Istenhegyi út (Cím: Budapest, Istenhegyi út 23. 1126)

Jókenyér Pilisszentiván (Cím: Pilisszentiván, Erzsébet Ipari park 4, 2084)

Mini Bar Budapest (Cím: Budapest, Szent István tér. 11, 1051)

Szamos Allé (Cím: Allee Üzletközpont, Budapest, Váli u. 3, 1117)

 

Bővebb információ a Facebookon vagy a Julius Meinl weboldalán.

A felhívás videója itt megtekinthető.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.