Kedden nyit az Európában egyedülálló sárospataki ágyúöntő bemutatótér

A leletegyüttes felett létrehozott modern épület a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a keddi hivatalos átadást követően.

Ahogy arról mi is írtunk korábban, a 17. században tűzvész által elpusztult ágyúöntő műhely fölé impozáns kiállítótér épült.

Az európai viszonylatban is rendkívül ritka leletegyütteshez készült modern rekonstrukció a keddi hivatalos átadást követően a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit – írja a műemlékem.hu.

Az ágyúöntő műhelyt – amely a kora újkor egyetlen ilyen emléke Magyarországon – I. Rákóczi György alapította, aki a korszak legnagyobb ágyúöntető főura volt Magyarországon. Levéltári források szerint 1631-től tizenhét éven át több tucat bronzágyú és 10 harang készült a sárospataki műhelyben, mígnem 1672-ben az épület sorsát tűzvész pecsételte meg. Részben ennek köszönhetjük, hogy a feltárás során ilyen gazdagon kerületek elő az ágyúöntési munkák rekonstruálásához szükséges leletek, öntőminták és formák töredékei, öntőedények és valóban felbecsülhetetlen érték maradt ránk – nyilatkozta Dr. Tamás Edit múzeumigazgató.

A közel 500 négyzetméter alapterületű, több helyiségből álló egykori műhelykomplexum feltárásakor előkerült a szinte teljesen ép, nagyméretű bronzolvasztó lángkemence és a hozzá tartozó tüzelőtér, öntőakna is. A látogatóközpont elkészülése a Magyar Nemzeti Múzeum 6 éves régészeti munkájának, valamint egy uniós pályázati támogatásnak köszönhető.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.