Kerékpárral, kajakkal – őszi kalandok a Nyugat-Balatonon

Az utóbbi időben egyre több híradás és tudósítás szól arról, hogy a Balaton ősszel és télen is szép, van látnivaló a nagy tó mellett és környékén. 

A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda azért hívta tanulmányútra a turizmussal foglalkozó szakújságírókat két napra, november 6-7-ére, hogy megmutassák, sportosan, aktívan is lehet üdülni a tó mellett, és bemutassák újdonságaikat. Tar László és csapata már évek óta szólítják kerékpártúrára az újságírókat, és ilyenkor arról is gondoskodnak, hogy egy kis hegymászással a kilátókba is feljussanak, bejárják a kerékpárutakat, és kenuzhassanak is, vagyis ugyanazt az utat tegyék meg, amelyet ők kínálnak a turistáknak.

Az idő szerencsére jó volt, a vendéglátók nem az eső miatt kedveskedtek esőköpennyel, hanem az első állomáson, a Hévízi-tó vizéből táplálkozó patakon kenuzás közben előfordul, hogy a lapát több vizet mer az egy csónakban evezőkre. Mint megtudtuk, ez a patak soha nem fagy be, így semmi akadálya, hogy akár télen is vezetővel evezhessenek a gyerekek és felnőttek is a néhol zsombékos, hínáros patakon. A tanulmányút a Hévízi-tóban és a Festetics Fürdőházban folytatódott. Igaz, előbb megismerkedtek a Hévíz Hotel Spa étterem kiváló kínálatával és a hotelt is bemutatta annak vezetőnője.

Holdfénytúra és a Természet Háza

A Badacsony 438 méteres magassági pontjánál 2011-ben újjáépült Kisfaludy-kilátó 18 méter magas tornyából a fonyódi hegyekig lehet ellátni. A vendéglátóktól kapott elemlámpával mászott fel a csoport nagy és bátrabbik része, hiába, este volt, sötét, és csúszós volt az út. De nagy élmény volt a körpanorámában gyönyörködni. Badacsonyban Árvai Gábor történelem-földrajz szakos tanár, a Bakony-Balaton Geopark végzett geotúra-vezetője kalauzolta a csapatot a holdfénytúrán.

A Laposa birtokon várták az újságírókat borbemutatóval és ízletes ételekkel, a pincében Tasner Mónika, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület munkaszervezet vezetője és Békássy János elnök várta a látogatókat.

Gyenesdiáson Kovács Judit, a helyi tourinform iroda vezetője kalauzolta a csapatot. Ebben a rohamosan fejlődő balatoni községben a négycsillagos Wellness Hotel Katalinban szálltunk meg, ahol most fejeztek be egy kétéves felújítást, konferenciatermet alakítottak ki, és a kerékpárkölcsönzőben is több jó minőségű kerékpár kapott helyet. Innen indult a csoport a kerékpáros túrára másnap. A közelmúltban átadott Természet Háza Látogatóközpontban folytattuk a barátságos Gyenesdiással való ismerkedést. Az idelátogatók számára nem nagy séta megnézni a Festetics Imre Állatparkot, amely a gyerekeknek is nagy élményt jelent.

Gyenesdiáson a Természet Házában Szalóky Szilvia, a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület elnöke üdvözölte a látogatókat, majd Szentes Szilárd, a Természet Háza Látogatóközpont ökoturisztikai vezetője, agrármérnök szakvezetésével ismerhettük meg a házat. A látogatóközpont szakmai csapatában Rajnai Virág természetvédelmi mérnök és Sali Éva geográfus ökoturisztikai munkatársak gondoskodnak arról, hogy az érdeklődő csoportok mindent megismerjenek. Majd újra kerékpárra ültünk, és a híres, a látogatók által nagyon kedvelt Nagymező Erdei Pihenőig kerekeztünk, miközben átmentünk egy kőbányán is.

Összefogtak a TDM szervezetek

Egy kerékpáros mintarégió jött itt létre – Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Hévíz, Zalakaros TDM-jei összefogásával kerékpáros kölcsönző hálózat alakult ki, amelyet jelenleg is továbbfejlesztenek. A tourinform irodákban lehet kölcsönözni a kerékpárokat, és bármelyik irodába vissza is lehet vinni azokat. Zalakarostól a Badacsonyig 18 túraútvonalon lehet kerekezni. A kijelölt útvonalakon kerékpáros irányító és információs táblák segítik a tájékozódást. A térség biciklis útvonalain további négy nagy túrakört dolgoznak és tábláznak ki a Keszthelyi-hegység, a Kis-Balaton, a Zala-völgye és Hévíz között. A tárolók falán kerékpáros információs térképeket is elhelyeztek, amelyek segítenek a tájékozódásban, felhívják a figyelmet az attrakciókra, de megtalálhatók rajtuk a szervizek, kerékpáros centrumok, étkezőhelyek, távolságok, segélyhívószámok is. A bringázni vágyók útvonaltervezését és tájékozódását segíti a teljesen megújult és kibővített biciklis térkép, mely nemcsak nyomtatott, hanem digitális formában is elérhető.

Az elő- és utószezoni kerékpáros turizmus erősítésére Badacsony és Fonyód, illetve Balatongyörök és Balatonmáriafürdő között hétvégenként hajójáratok indulnak. A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda május 1. és szeptember 30. között kerékpáros segélyszolgálatot is biztosít.

Keszthelyen a meghívók a Cadillac Múzeumban kalauzolták az újságírókat, ebben a magánmúzeumban tizenhárom karbantartott üzemképes és eredeti Cadillac gépkocsit lehet megcsodálni a korabeli plakátokkal és újságcikkekkel együtt. A 2001-ben az Év Múzeumává választott Balatoni Múzeum megtekintését sem lehetett kihagyni, ahol sikeres múzeumpedagógiát is folytatnak, és rendszeresen rendeznek időszakos kiállításokat.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.