Kétcsillag közt alszom ma

Két csillaggal díjazta az először Magyarországon megjelenő Black Lake forrásvizet a tekintélyes, brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz- és Minőség Intézet (iTQi). A kivételes ízt jelképező besorolást a legjobb séfek és sommelier-k ítélték meg a márkának, mely nagyon magas pontszámokat ért el a verseny során.

A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz- és Minőség Intézet (iTQi) 175 elsőrangú séfből és sommelier-ből álló szigorú zsűrije két csillagot adott a világon először Magyarországon kapható Black Lake Montenegro forrásvíznek. A Superior Taste díj kétcsillagos kategóriája azt jelenti, hogy ízét figyelemreméltónak ítélték. A számos tényező által vizsgált víz valamennyi tekintetben nagyon magas pontszámokat ért el: az első benyomás 88,3 százalékos volt, ahogyan az íz is, az illat 86,4 százalékos volt az értékelések átlaga szerint és a megjelenés is kiemelkedő, 93,2 százalékos volt. A végső benyomás 87 százalékos értéket ért el, így kapott a Black Lake egy 88,5 százalékos összesített pontszámot.

A Black Lake Európa egyik legtisztább gleccserforrásából, a montenegrói Gusarevci forrásból származik, mely az érintetlen, ősfák által védett Durmitor hegységben található több mint 1400 méter magasságban. Kivételes tisztasága mellett alacsony ásványianyag-tartalom és magas pH érték jellemzi, ez utóbbi minden bizonnyal hozzájárul ízének selymességéhez is.

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen rangos zsűri rendkívülinek értékelte a Black Lake forrásvizet. Fontos visszajelzés ez számunkra, mert ezáltal igazolva látjuk, hogy valóban olyan vízről van szó, melyet világszerte érdemes megismertetni az emberekkel. Ez a célunk, és első állomásként Magyarországot jelöltük meg, így 2018 júniusában már több színvonalas étteremben megtalálható lesz a Black Lake.” - mondta a díjjal kapcsolatban Klinger Krisztina, a forrásvizet palackozó Diva Hungary Kft. ügyvezetője.

A Nemzetközi Íz- és Minőség Intézet a legnevesebb európai gasztronómiai szövetségeiből delegált séfeket és sommelier-ket kér fel zsűrizésre immár 15 éve. A díjra jelölt termékeket vakon tesztelik, ennek megfelelően a márkát és a csomagolást sem látják a folyamat során. 2018-ban először digitális alkalmazást is használtak az értékelésekhez, amin keresztül nem csupán pontokat adtak a zsűritagok, hanem a termékfejlesztésben is hasznos javaslatokat, megjegyzéseket is bele írhattak. Az egycsillagos értékelés nagyon jó ízt jelent és a 70-80% közötti átlagértéket elért termékek kaphatják meg, a két csillag figyelemreméltó ízt jelent és 80, illetve 90% közötti pontszámnál érvényes. A három csillagot a 90% fölötti értékelést elérő termékek kapják meg és kivételes ízre utal.

A Black Lake Montenegro a későbbiekben PET palackos kiszerelésben is kapható lesz kiemelt helyszíneken és a tervek szerint elsőként Magyarországon, majd Európa további országaiban fogják árusítani.

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.