Kezdődik a Bocuse d’Or szakácsverseny magyar selejtezője

Sorsdöntő nap lesz 2015. december 13. annak a 11 szakácsnak, akiket pályázatuk alapján a zsűri alkalmasnak talált a Bocuse d’Or magyarországi döntőjének selejtezőjére. A decemberi elődöntő egyben a verseny legnagyobb rostáját is jelenti, hiszen a 11 induló közül 4 – maximum 6 versenyző juthat tovább a magyarországi döntőbe, s képviselheti adott esetben Magyarországot a 2016. május 10–11-én Budapesten megrendezésre kerülő Bocuse d’Or Europe 2016 szakácsversenyen.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az idei elődöntő témája egy hal és egy vad étel elkészítése lesz, amit a versenyzők október 30-án tudhattak meg, így szűk hat hét állt rendelkezésükre, hogy e tematika, valamint a szervezők által biztosított fő alapanyagok alapján kidolgozzák a szabályzat szerint 5+1 adagban tálalt versenyfogásokat, aminek elkészítésére a helyszínen 3 óra 45 perc áll majd rendelkezésükre. A végső ételsor összeállítása során a versenyzőknek törekedniük kell arra, hogy olyan ételeket készítsenek, amelyek akár nemzetközi szinten, a világ jobb bisztróiban és éttermeiben is megállnák a helyüket és emellett legyenek szezonálisak, harmonikusak, ugyanakkor figyelemfelkeltők vagy akár szórakoztatóak is.

A verseny során külön konyhai zsűri pontozza a racionális anyagfelhasználást, a tisztaságot és higiéniát, míg az ételek prezentálásáról és ízéről az 5-5 főből álló hal- és húsételeket kóstoló zsűri dönt. Az elődöntő során a séfek egyéni, a februári döntőn azonban már páros versenyzőként indulnak, az utóbbi esetben commis-jukkal (segéd) alkotnak majd egy csapatot.

A vasárnapi verseny nézői között találkozhatunk majd az ifjúsági verseny első 6 helyezettjével, illetve további néhány ígéretes szakácstanulóval is, akik potenciális tagjai lehetnek a Bocuse d’Or Europe magyar csapatának a hazai döntőn győztes szakács, valamint a csapatkapitány, a promóciós menedzser és a tréner oldalán.

A selejtező verseny névsora:

Domján Richárd

Mizsei János

Szabó László

Kovács Attila

Katona András

Sipos András

Sándor Rodrigo

Győrffy Árpád

Molnár Péter

Pohner Ádám

Volenter István

További információ és a versenyszabályzat elérhető a Magyar Bocuse d’Or Akadémia weboldalán a következő címen: http://bocusedorhungary.hu/bocuse-dor-magyarorszag-verseny

 

 


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.