Kézműves italokkal erősít a ProWein

6600 kiállító, 9 vásárcsarnokban 60 ország képviselői, köztük a legtöbb kiállító Franciaországból és Olaszországból érkezett. Ezek a tavalyi impozáns számok. A düsseldorfi borszakkiállítás, a ProWein vásárok igazgatója szerint jövőre még nagyobb lesz a borvásár.

Marius Berlemann, a ProWein vásárok igazgatója a budapesti sajtótájékoztató során elmondta, jövőre elsősorban Afrikára fókuszálnak. A szakmai látogatóküldő országok sorából pedig kiemelte még Amerikát, ahonnét annyian érkeznek a német ProWein idején Düsseldorfba, hogy a tengerentúlról 20 százalékkal nőtt a szakmai látogatók száma néhány éven belül.

Jövőre ismét jelen leszünk Düsseldorfban, Európa legnagyobb szeszesital szakkiállításán, ahol március 18-20. között hazai borok és pálinkák is szerepelnek. A Spirit pavilonban mutatjuk be a hazai pálinkák legjavát, mondta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. A ProWeinon az AMC 43 négyzetméteres közösségi standdal és három hazai kiállítóval jelenik majd meg.

Marius Berlemann, a ProWein vásárok igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a jövő év márciusában, Düsseldorfban szerveződő borászati szakkiállításon újdonságként a kézműves termékekre, a kézműves sörökre és borokra koncentrálnak.

A ProWein 2018-ban már 10 csarnokban, több mint 500 kiállítói kóstoltatással és közel 20 szemináriummal, önállói kiállítói térbe elhelyezett bioborokkal mintegy 200 bioborászat árukínálatával várja a szakmai látogatókat. Az idei ProWein tapasztalatai kapcsán elhangzott, a minden idők legtöbb, összességében 60 ország, 6615 kiállítóját felmutató ProWein 58 500 szakmai látogatót vonzott 131 országból, így 6 év alatt 50 százalékkal sikerült a szervezőknek megemelnie a ProWein események látogatói számát. A vendégek kétharmada ezeken a szakvásárokon csúcsvezető és minden második látogató kereskedelmi üzletet is köt, borkedvelőket nem engednek be a kiállításra, kizárólag kereskedőket, tette hozzá a vásárigazgató.

Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- es Gasztromarketing főosztályvezetője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a ProWein történeteben először az MTÜ 300 nm-nyi területű közösségi standjának közvetlen szomszédságában lesznek elhelyezve az önálló standdal érkező magyar kiállítók is, és ez alkalommal már a megújult arculati elemekkel ösztönzik a magyar borok megízlelésére, megvásárlására a látogatókat. A tervek szerint a magyar borok mellett az MTÜ a magyar gasztronómia megismertetése érdekében kóstoltatásokkal és különleges cateringgel is készül. 

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.