Kiderült, kik kerültek a közétkeztető gasztro kupa döntőjébe

Lezárultak az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) elődöntői. A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupa 2016-os döntőjébe biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok jutottak be.- olvasható a NÉBIH közleményében.

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.

A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett verseny célja – a hagyományos ízek megőrzése mellett – a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása. A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett és cégenként akár több csapat is elindulhatott a megmérettetésen. Az ötödik OKÉS selejtezője után az elődöntőkben végül három helyszínen, összesen 26 csapat állt be a tűzhely mögé.

A selejtezőben a csapatoknak előételből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt 3 fogásos napi menüsort kellett megtervezniük. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatta meg a nettó 420 Ft-ot. Fontos szempont volt, az élelmiszerbiztonsági szabályok betartása mellett, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készüljenek, tradicionális ízeket képviseljenek, és több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak legyenek. A selejtező során a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékelte a zsűri, míg az elődöntőkben el is kellett készíteni a megtervezett menüt. A versenyfogások között akadt liba- és zöldborsó-leves, tökfőzelék ropogós ponttyal, vadas csirkecomb, csirkepaprikás metélőhagymás galuskával, nagyi sütije, mák- és sütőtök-felfújt és palacsintás rétes vanília öntettel.

A nevezések bírálata során, azaz a selejtezőn, valamint a pécsi, miskolci és budapesti elődöntőkön összesen maximum 100 pontot szerezhettek az indulók. Döntőbe a 80 pont felett teljesítő 12 csapat jutott, ami várhatóan 2016 februárjában lesz Budapesten.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.