Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2017-es díjazottjait

A somlói Kreinbacher Birtok, a Heinemann Testvérek Kft., az encsi Anyukám mondta étterem, Bányai Gábor Botond borszakíró, valamint Földesi Gyula oktató nyerte el a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) idei Par Excellence díjait.

A Masosz immár negyedik alkalommal ítélte oda Par Excellence díját, amelyben olyan hazai szakemberek részesülhetnek, akik magas színvonalú tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a vendéglátó munka megbecsültségének növeléséhez, valamint a vonatkozó szakmai ismeretek széleskörű terjesztéséhez - közölte az MTI-vel kedden a szövetség.

A jelöltekre a Masosz tagjai szavazhattak, majd az így összeálló lista alapján az elnökségi tagok hozták meg az egyhangú döntést, annak figyelembe vételével, hogy a maguk területén kiválóan teljesítő vállalkozások és szakemberek munkássága mennyire segíti a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulását.

Termelő kategóriában a díjazott a Kreinbacher Birtok, amely a Nagy-Somlói Borvidéken alakult 2002-ben. Jelenleg 43 hektáron gazdálkodik organikusan, és további 25 hektárról vásárol fel szőlőt. Hagyományos hazai fajtákból készített borai jól tükrözik a termőterület sajátosságait, pezsgői hamar népszerűvé váltak a fogyasztók körében. Sikereinek köszönhetően a borvidékre is egyre nagyobb figyelem irányul - írták a közleményben.
Kereskedő kategóriában a Heinemann Testvérek Kft. nyerte el a díjat.

A cég 1992-ben alakult, és azóta számos nagy presztízsű külföldi italmárkát forgalmaz a magyar piacon. Folyamatosan bővíti termékválasztékát, amely arra is jól szolgál, hogy kóstolásuk révén a szakemberek ismeretei tovább gazdagodjanak. Célja, hogy a folyamatosan fejlődő gasztronómia számára minél szélesebb választékot kínáljon - emlékeztet a szövetség.

Vendéglátó kategóriában az encsi Anyukám mondta étterem, illetve az alapító testvérpár, Dudás Szabolcs és Szilárd részesült az elismerésben. Hírnevük az utóbbi évtizedben folyamatosan nőtt, ma már a legjobb vidéki éttermek sorába tartoznak. Nemrég nyitott miskolci pizzázójuk is hamar népszerűvé vált. Számukra kézenfekvő, hogy előtérbe helyezzék a Zemplén és a Tokaji borvidék adta területi sajátosságokat.

Az utóbbi években sok energiát fektettek abba, hogy bor- és italkínálatukat is az ételek színvonalára emeljék - áll a méltatásban.

Szakíró kategóriában Bányai Gábor Botond, a Borigo magazin főszerkesztője lett a díjazott. Kéthavi lapja tizennégy éve látja el hírekkel és igényesen megírt szakcikkekkel a borbarátokat, a napokban már a 80. szám jelent meg. Szerzői között tudhat számos elismert borászati és gasztronómiai szakírót. Kiemelten törekedtek arra, hogy olyan konzekvens borminősítési műhellyé váljanak, amely nemzetközi koordináta rendszerben is értelmezhető.

Oktató kategóriában Földesi Gyula, a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója a nyertes. Intézménye a magyarországi középfokú szakemberképzés fellegvára, melynek erőssége a gyakorlatorientált, a termelés különböző formáit bemutató, biztosító tanulmányi lehetőség. Ennek helyszínei a tangazdaság és a kerület pincészetei. Különböző felnőttképzéseik iránt is élénk az érdeklődés - áll a Masosz közleményében.

A Par Excellence díj egy kisplasztika, amelynek ünnepélyes átadására a 2018-as Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének keretében kerül sor.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.