Kizárják a Saphir Aqua-t a Szállodaszövetségből?

A Magyar Szállodaszövetség kezdeményezi a soproni Hotel Saphir Aqua kizárását a szövetségből; rossz fát tettek a tűzre. Munkatársunktól

Mégpedig azzal, hogy mintegy 1800, előleget befizetett vagy vouchert vásárolt vendége orrára csukta az ajtót. Hagyott a honlapján egy üzenetet az alig egy éve üzemelő ház, mely szerint előreláthatólag július 20-ig zárva tartanak. Az a nap is eltelt, nem történt semmi és ezúttal a következőről értesíti a pénzük után szaladó ügyfeleit a hotel: „A szálloda üzemeltető váltásával kapcsolatos tárgyalások elhúzódása miatt a nyitás pontos időpontját nem tudjuk. A már befoglalt vendégeinket ezúton is kérjük, hogy ne induljanak útnak, mert a Hotel nem tudja fogadni őket. Értesítést foglalásokkal és az esetleges kártérítésekkel kapcsolatban július 25 és augusztus 5. között küldeni fog a Hotel. Megértésüket köszönjük! A fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket honlapunkon és e-mailben!”

Megtudtuk, számos vendég a helyszínen, bőrönddel a kezében ámult a bezárt szálloda ajtó előtt, hogy a pihenése oda lett, mivel a Spahir előzetesen nem kötötte orrukra ezt a kis „apróságot”. A pénzt próbálják visszakapni, egyelőre hiába, bár némi reményre adhat okot a fenti üzenet. Egy Turizmus Online-nak nyilatkozó károsult úgy tudja, hogy a 20-i időpont fordulópont lett volna, amikorra is új üzemeltető került volna a képbe a Hotel-Cardos Kft. helyére. Értesüléseink szerint a Cardos egy soproni ingatlanfejlesztőtől bérelte a létesítményt, a bérleti díj fizetését viszont a karbantartások és felújítások elvégzésével váltotta ki. A Cardos szerint ezeket a munkákat ők rendre elvégezték, míg a bérbeadó szerint nem; ebből elszámolási vitájuk kerekedett. A követelt pénzt a Cardos nem fizette meg, a tulajdonos pedig kitette őket az épületből. Állítólag nem csupán a vendégek pénze kering valahol az éterben, de forrásaink szerint az alkalmazottakat sem fizették ki egy ideje. Arról is szó van, hogy eladják a házat magát. 

A Turizmus Online-nak nyilatkozó károsult úgy tudja, hogy mintegy 1800-ra tehető a befizetők száma, akik átlagosan 30 ezer forintokat fizettek be; az az 54 millió ebből nem is olyan kevés pénz. Sokan állítólag számlát sem kaptak az előzetes befizetésekről, mely már önmagában is szokatlan jelenség - teszi hozzá forrásunk.

A Szállodaszövetség nem maradt tétlen

Az ügy nem csupán a fizetővendégeknél verte ki a biztosítékot, hanem a szakmai szervezetnél is, miután több vendég – közülük nem egy maga is szállodaipari szakember – fordult panasszal a Szállodaszövetséghez. Az MSZSZ erre július 7-én küldött egy - a Turizmus Online-nak is eljuttatott - levelet a szálloda vezetésének, postafordultával tájékoztatást vártak a kialakult helyzetről. A megjelölt 8 napos határidőn belül sem kapták meg a magyarázatot az MSZSZ Alapszabályát és Etikai Kódexét sértő, a tisztességes vendéglátással teljesen ellentétes, elfogadhatatlan gyakorlatról. A szót tett követte; az MSZSZ Alapszabályának 5. pontja alapján kezdeményezi a Hotel Saphir Aqua kizárását a Szövetségből hozzátéve, hogy „A Magyar Szállodaszövetség károsnak tartja és elítéli fenti etikátlan üzletviteli magatartást, ami az egész szállodás szakmának, s különösen tagszállodáinknak presztízse szempontjából káros.”

A Saphir tavaly áprilisban nyitotta meg a kapuit, ekkor még bizonyára nem sejtették, hogy a kortárs hazai szállodaipar egyik legrövidebb történetévé válnak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.