Költözik a VOLT

Az 1993-as indulásakor még 800 nézőt vonzó VOLT eleinte elfért a Soproni Sportcentrumban, majd az eredeti helyszínét kinőve 2001-ben a Lövér Kempingbe költözött, ám mostanra esedékessé vált az újabb váltás – ám ezúttal nem mennek nagyon messzire a szervezők.

„Az eddigi helyszínen nem adódott lehetőség a fejlődésre, ezért a költözés gondolata évről-évre előkerült. Három éve azonban a Modern Városok Programban merült fel egy önálló városi szabadtéri fesztiválhelyszín építésének gondolata, és ezt a kormány 1 milliárd forinttal támogatta is. Az építkezés fél éve kezdődött el, és az új helyszín a kemping kikerülésével, a korábbi Nagyszínpad környékén létesül” – mondta el Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója.

Eklektikus felhozatal

Az idei fesztiválprogramban a metáltól a jazzig minden műfaj képviselteti magát – mutatott rá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapítója. A 0. napon a Kiscsillag, Járay Márk és a Lóci Játszik után Korda Györgyékkel szerveznek ismerkedős estet. Az 1. napon az amerikai bandáké és a metalé a főszerep, hiszen egymást váltja a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot a Nagyszínpadon. A 2. nap a rockról és a retróról szól, hiszen a Tankcsapda 30. éves születésnapi koncertje után Slash lép fel, éjféltől pedig a Total Dance VOLT kiadásán a 2 Unlimitedtől a Hip Hop Boys-ig terjed a fellépők listája. A 3. nap már poposabb, a Black Eyed Peas-zel és Robin Schulz-zal, a szombati zárónapon pedig a Halott Pénz vendégeivel ünnepli 15. születésnapját, a Parov Stellar előtt. De a többi színpadon is érdemes lesz körülnézni, hiszen összesen 200 produkcióval készülnek idén a szervezők.

{youtube|id=g8fltYyQNHQ}

Chatbottól kertmoziig

A fesztiválon a Telekom Magenta Vibe chatbotja exkluzív, igazán zártkörű meglepetésekre hívja meg a szerencséseket, hiszen naponta több alkalommal titkos konténerbulikat szerveznek, amelynek részleteit a felhasználók az alkalmazás segítségével tudhatják meg.

Aki ebből kimarad, romantikus környezetben élvezhet esténként 2-2 filmet a VOLT Kertmoziban, megnézheti a négy utcaszínház vagy épp a TÁP Színház műsorát. A Páneurópai Piknik 30. évfordulójának emléket állítva igazi időutazás tehető a fesztivál területén, fotók és Trabantok között, a nyolcvanas évek zenéinek társaságában. De lesz még klasszikus Ki mit tud-ot idéző VOLT Corner, Láthatatlan kiállítás, sportprogramok és a gyerekeknek is számos program. No meg persze az óriáskerék sem maradhat ki a látványelemek közül. 

A Csillagok városa kezdeményezés jegyében már számos sztár kapott saját széket Sopron különböző pontjain (néhány napja a Depeche Mode dedikált bútordarabját avatták fel a Dömötöri cukrászda teraszán), a fesztivál ideje alatt pedig a Slipknot és a Halott Pénz székét adják át.

És persze a fesztivál ideje alatt is érdemes lesz felfedezni a várost és környékét, bár a fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély fotófalakkal ismét jelen lesz a VOLT-on. Ahogy Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese is rámutatott, a fesztiválok kiváló eszközei az új piacok megszólításának és az ország számos tájának megismertetésének.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.