Komolyan algásodik a Balaton vize

Harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtöktől a Balaton nyugati medencéjére, mert a vízben a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mértek - közölte az OVF az MTI-vel.

Az adatokat a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma mérte az elmúlt egy hétben. A kárelhárítási készültség keretében a szakemberek azonnal megkezdték az úgynevezett lepel- és mélységi kotráshoz szükséges helyszínek és eszközök előkészítését. A munkálatok Balatongyörök térségében a lehető legrövidebb időn belül megindulnak. A vízminőségi kotrás a strandok használatát nem befolyásolja - írták. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) honlapján megjelent tájékoztatás szerint az algák mennyisége a Balatonból július 13-án, a part mentén vett vízmintákban a nyílt vízinek csaknem a háromszorosa volt. A kora nyári időszakra jellemző fecskemoszatok mellett már megjelentek a késő nyári fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok is.

Kitértek arra, hogy a Balaton vizében lebegő algák fontos szerepet töltenek be a tó életében, túlzott mértékű elszaporodásuk azonban veszélyezteti a fürdőzést és az ivóvízkivételt. Az elmúlt időszakban a Balaton nyílt vizében az algák mennyisége mindenhol alacsony volt, miközben a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében a parti régióból több ponton is jeleztek a víz felszínén úszó algatömeget. A jelenség arra figyelmeztet, hogy a következő hetek időjárásának függvényében nem zárható ki a tavalyihoz hasonló algavirágzás kialakulása a tó nyugati területein - közölte az Ökológiai Kutatóközpont.

Az OVF sajtóosztálya az MTI kérdéseire válaszolva közölte, az elmúlt hetekben a Balaton-part közelében és a tóközépen is regisztráltak úgynevezett hipertróf határértéket (75 mg/m3) meghaladó klorofill-A koncentrációt, ami jelentős algaprodukció kialakulását jelzi. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a nyári szezonban heti gyakorisággal, szükség esetén háromnaponként végez méréseket a tóközepi négy medencéből, valamint a Zala-torkolatnál vett vízmintákból. Májustól működnek a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében online távjelző szenzorok, amelyek azonnal tájékoztatnak a klorofill-A és az oldott oxigén koncentrációjának alakulásáról. Ezekből lehet következtetni az algásodás kialakulására és változására. A bejelentések alapján minden esetet kivizsgálnak, függetlenül attól, hogy azok partmenti vagy kikötőt érintő jelzések. A legutóbbi mérés szerdán történt a tóközepeken és Balatonfenyvesen, a vízminták laborálása folyamatban van.

Az OVF válaszából az is kiderül, hogy az elmúlt hetekben a magas nyári léghőmérséklet következtében a tó vize többször is huzamosan 24-26 Celsius-fokos volt, ami kedvezett az algatömeg kialakulásának. A hétvégi vihar átforgatta és lehűtötte a víztömeget, ezzel szétoszlatta a nagytömegű algatelepeket, amelyek azonban jelentős vízmozgás hiányában bármikor újra megjelenhetnek magas vízhőmérséklet esetén. Miután az elsődleges vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az algatömeg-képződés alapvetően belső terhelésből származik, hosszú távon ennek jelentős csökkentése hozhat eredményt. Mindemellett a déli parti befolyó vízfolyások is jelentősen hozzájárulnak a partmenti sáv vízminőségének alakulásához. A lehetséges beavatkozások előkészítése folyamatban van - közölte az OVF.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.