Komolyan gondolják a víz alatti szállodát Bonyhádon

Minden jel arra mutat, hogy nem tréfál a beruházó, valóban meg akarja építeni a bonyhádi, víz alatti szállodát. Munkatársunktól

A történet onnan indul, hogy eredetileg Kiskunhalason szándékozták volna felépíteni a részben víz alatt lévő, több mint százszobás luxusszállodát. Ebből ott nem lett semmi; azzal az indokkal vált el a beruházó a halasi önkormányzattól, hogy az nem tudott a létesítménynek megfelelő méretű területet biztosítani. A dolog pikantériája, hogy Kiskunhalas alpolgármestere, Lukács László tavaly július közepén még azt nyilatkoztata: nincs tudomása ilyen beruházásról, a városhoz semmilyen engedélyezési kérelem nem érkezett ezzel kapcsolatban.

Irány Bonyhád!

Ezután jött Bonyhád. A barátságos, kis tolnai város önkormányzata még 2010 augusztusában adta elvi hozzájárulását a bő 19 milliárdosra tervezett, két ütemben megvalósuló beruházáshoz. A beruházást a Trimp Holding Zrt. valamint projektcége az Eden Island Hungary Kft. végezné, a tervezésben részt vesz az Incorso építészeti iroda, mely a budapesti Hotel Presidentet is papírra vetette. A terveket 2010 december elején jóváhagyta a Központi Építészeti és Műszaki Tervtanács is.

A területen azonban nem történt még egy kapavágás sem, hiszen nincs is terület. Az önkormányzat elvi engedélye létezik, melynek értelmében Bonyhád kiáll a beruházás mellett, de konrétumokról még nem egyeztek meg, azok kidolgozás alatt vannak - tudtuk meg dr. Glöckler Ferenctől, Bonyhád aljegyzőjétől. Glöckler elmondta: előkészítés alatt van a beruházás finanszírozása, amint azzal elkészültek, kezdődhet a földügylet. Mint azt korábban megírtuk, a beruházás mintegy 7,9 hektáron valósulna meg. Ez a terület a beruházás honlapja szerint a városka északi részén található, homokos parttal rendelkező tófürdőnél lenne, a szabályozási terv szerint beépítésre szánt területen.

Éden a víz alatt

Az Éden Sziget néven futó beruházás igen ambíciózus. Maga a szálloda 28.000 négyzetméter bruttó alapterületen, ötből három emeletével a víz alatt lenne. A víz alatti rész egy húsz méter átmérőjű, sósvizes medencében állna. Ebben helyezkednének el a lakosztályok, melyek ablakaiból a 10 méter mély medence 87 millió liternyi sósvizében úszkáló tengeri herkentyűket csodálhatnák a vendégek. Nem csupán szálloda épülne a területen; a tervek szerint 23 apartmanház, étterem, luxus idősek otthona, meg mindenféle sportlétesítmények és élménymedence is létesülne. Impozánsak a látványtervek, de szokatlan összhatást mutat a látványterveken a vízből kiálló, akár Zaha Hadidot idéző kavicsszerű képződmény és a háttérben lévő tolnai dombok lankáin álló, szerény vityillók együttese. 

???

Hogy miért Bonyhád? - áll a kérdés a projket honlapján, és tettük fel mi is. „Egy olyan, Európában egyedülálló víz alatti szálloda, mint az Éden Sziget telepítéséhez szükséges helyszín kiválasztásakor számos üzleti, infrastrukturális és műszaki feltételt kell figyelembe venni” - indul az indoklás, és kitér a bonyhádi napos órák igen nagy számára, mely remekül jöhet a létesítmény környezetkímélő energia ellátáshoz. Megemlítésre kerül a területen lévő magas hozamú termálforrás is csakúgy, mint a megközelíhetőség valamint a bonyhádi önkormányzat támogatása.

Ennél racionálisabban közelíti meg az okokat Glöckler Ferenc. Elmondta: a beruházás jelentős számú helyi munkaerőt vehet fel, komoly adóbevételt jelent a városnak, a kapcsolódó szolgáltatások révén fellendítheti a térség gazdaságát. Glöckler úgy véli: a beruházás megvalósulása esetén egy olyan attrakció jöhet létre, amely a világon bárhol megállná a helyét, mely önmagában olyan vonzerőt jelenthet, hogy az odaérkezők akár egy héten keresztül akár ki sem mozdulnak onnan.

Magát a projektet, helytől függetlenül a beruházó indokolja a minőségi wellness- és gyógyturisztikai szolgáltatások nyújtásával, melyben a szálloda, tengeri különlegességeivel kiegészülve akár az ország büszkesége lehet majd.

Némiképp ellentmond önmagának a beruházó, amikor a leírásban a világ öt másik víz alatti szállodáját megemlítve elmondja, hogy azok törést okoznak a természetes ökoszisztéma életében. Bonyhádon egy városszéli tófürdőben épül egy mesterséges medence, melyben cápák és ráják fognak úszkálni.

A beruházó

Megkerestük a beruházót is; a Trimp Holding Zrt. ügyvezetőjét, Kökény Bélát azonban lapzártánkig többszöri megkeresésünk ellenére sem tudtuk elérni. A szigethalmi székhelyű Trimp Holding Zrt. 2010. június 25-én került bejegyzésre. Főtevékenysége szállodai szolgáltatás, de emellett végez testedzési szolgáltatást, foglalkozik fodrászattal, szépségápolással illetve kínál fizikai közérzetet javító szolgáltatás. A cég jegyzett tőkéje 55,1 millió forint.  A zrt. három részvényese Bok Szilvia, Fodor Gusztáv István és Pasaréti Gabriella.

Az Eden Island Hungary Kft. élén ugyancsak Kökény Béla áll. A tavaly november végén bejegyzett, budapesti székhelyű cég 484 500 000 forintnyi jegyzett tőkével rendelkezik. 


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.