Újabb rendezvény erősíti idén a konferenciaturizmust

Újra Budapesten rendezik az ITU Telecom World 2019 globális távközlési konferenciát, az esemény megszervezéséről szóló megállapodást Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár Hou-lin Csaóval, az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesületének (ITU) főtitkárával írta alá hétfőn Budapesten.

Ahogy azt korábban megírtuk, Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből. A tavalyi, úgynevezett hivatásturisztikai rendezvények közül 3361-et magyar, 1455-öt pedig nemzetközi megrendelő szervezett. 

A mai megállapodást követően Hou-lin Csao hangsúlyozta: Magyarország az ITU alapító tagja között van, Budapest pedig már otthont adott egy sikeres ITU Telecom World távközlési konferenciának 2015-ben. Az idén szeptember 9. és 12. között megrendezésre kerülő tanácskozásra a világ 130 országából mintegy 5-6 ezer vállalati képviselő, és több mint 200 kormányzati és iparági vezető részvételére számítanak, valamint nagyjából 30-50 miniszter megjelenésére - ismertette.


A magyar kormány örömmel vállalta az ITU Telecom World 2019 konferencia megrendezését, a részt vevő országok száma is mutatja a tanácskozás jelentőségét - közölte Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette: a rendezvényt Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartják, ahol a konferenciával együtt kiállítás is lesz, ezt a részét a magyarok ingyenesen látogathatják majd.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.