hirdetés
hirdetés

Konok kunok és „hideg hónaljú” jászok nyomában

Jász-Nagykun-Szolnok megye két különleges népcsoportja, a kunok és a jászok kultúráját ismerhetik meg élményszerűen a turisták a „Jászkun kapitányok nyomában” tematikus úton, amely egy sikeres európai uniós pályázat eredményeként valósul meg.

hirdetés

A regionális operatív program keretében három évvel ezelőtt kiírt pályázatra Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata egy 600 millió forintos komplex programmal jelentkezett. A terveket elfogadta a kiíró szervezet, és 90%-os támogatási intenzitás mellett kezdődhetett meg tavaly a megvalósítás. - A fejlesztés keretében három látogatóközpont létesül a megyében, ezek közül az elsőt szerdán délelőtt avatták fel Jászberényben – tudtuk meg Galó Anitától, a megyei önkormányzat projektmenedzserétől. Itt a legmodernebb technikai újításokat felhasználva, interaktív kiállítás keretében ismerkedhetünk meg a perzsa eredetű, a mai oszétok rokonainak tekinthető jászok múltjával és jelenével. Hamarosan megnyílik a másik két látogatóközpont is, az egyik Karcagon, a másik Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban. A karcagi Nagykun Látogatóközpontban a török eredetű, a mai kazahokkal rokonítható kunok mondáit, hitvilágát, különleges szokásait, polgárosodásukat fedezhetjük fel. Egy különleges szoftver segítségével azt is kideríthetjük, mennyi kun vér csörgedezik az ereinkben! Szolnokon a jászok és a kunok mindennapjai, valamint temetkezési szokásai elevenednek meg előttünk.

A szervezők célja, hogy a vendég ezekben a látogatóközpontokban megkapjon minden információt, amelyek alapján összeállíthatja saját úti tervét. A program hivatalos indulása alkalmából újságíró-tanulmányutat szerveztek a napokban, amelynek résztvevői játékos formában, interaktív módon ismerkedhettek a megye új turisztikai kínálatával, gasztronómiájával.

Látnivalókban, jász és kun emlékekben pedig nincs hiány ezen a vidéken. A projekt keretében 13 településen 16 múzeum vagy tájház felújítása valósult meg, ahol összesen 54 új szolgáltatást vehetnek igénybe a turisták, így a vendégfogadás minősége jelentősen javult. Az már az érkezéskor feltűnik az embernek, hogy hatalmas templomokat és városházakat emeltek a Mária Terézia idején az adózás alól magukat megváltó, több mint 100 évig (1745-1876) Európában jóformán egyedülálló, csupán a székelyekéhez hasonló magas fokú autonómiát élvező, büszke, endogám (egymás között házasodó) népcsoportok. A közvélekedés szerint nagyon dolgos, de meglehetősen fukar, illetve a büszke, senkinek be nem hódoló kunok a nyelvüket ugyan elvesztették a XVI. század során, de szokásaik és kulturális identitásuk a mai napig megmaradt. A hagyományok életben tartását szolgálja ez a tematikus út is, amelyen ha becsületesen végighaladunk, akár egy hetet is eltölthetünk a környéken.

Abádszalókon Babamúzeum, Tiszaföldváron a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban gyógynövény- és konyhakert, Kunhegyesen a kunkapitány háza várja az érdeklődőket. Karcagon a Györffy István Nagykun Múzeumban a birkapörkölt titkait elméletben, a helyi Morgó Csárdában pedig a maga valójában tapasztalhatjuk meg. Kunszentmártonban a Nagykun Kerületi Börtön egykori épületében pedig azt láthatjuk, milyen büntetés várt az engedetlenekre. Akit bővebben érdekel a Jászkun kapitányok tematikus útvonal, látogasson el a www.jkny.hu oldalra.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai