Körözöttes kifli, kenyérlángos kikötőátadóval

Körözöttes kifli, kenyérlángos kikötőátadóval

A most elkészült, valóban európai színvonalú Alsóörs Marina megnyitójára körözöttes kifli-partira invitálta vendégeit június 24-én Alsóörs első embere, Hebling Zsolt és a két tulajdonos, dr. Deák Gábor és dr. Kecskés Egon. Mivel az ünnepélyes alkalomkor Segal Viktort találtuk a kikötő új klubháza vadonatúj éttermének konyháján, megkérdeztük, miért pont körözöttes kifli-partit szervezett.

A Balaton egyik legjelentősebb idei vendégváró beruházásaként jellemezte települése legújabb turisztikai attrakcióját a polgármester, majd a tulajdonosok nevében Deák Gábor elmondta, a Baharttal közösen üzemeltetik a hajókikötőt, ahol egy vadonatúj vitorláscentrum is nyílt 200 hajóhellyel, valamint egy 12 szobás kikötői hotel, amelynek alsó részén fúziós, minőségi étterem üzemel télen-nyáron.

Berkes Péter plébános megáldotta a legújabb vízi létesítményt, és máris hozták a körözöttes kifli-hegyeket. Segal Viktor pedig elárulta, azért éppen ez készült, mert Alsóörs egyik ikonikus étele a körözött. Helyi erőket kérdeztünk erről, akik azért tényszerűen hozzátették: sem Alsóörsnek, sem ennek a tájnak soha nem volt eledele a körözött, azonban az igaz, hogy a település legendás vendéglátóegységében, a Bakterben szinte mindenki és mindig körözöttes kiflit kért a söréhez.

Az alsóörsi megnyitó után egy héttel, július 2-án a tó másik oldalán, Balatonfenyvesen is vadonatúj jachtklubot és kikötőt avatott a Deák - Kecskés tulajdonospáros, Lombár Gábor polgármester és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke közreműködésével. Itt is megáldották a kikötőt a helyi atyák, Segal Viktor és csapata pedig ezúttal fenyvesi pompost, azaz kenyérlángost készített a meghívott vendégeknek.

A kikötő hossza 450 méter, hosszan benyúlik a tóba, hiszen a déli parton jóval sekélyebb a víz, mint a túloldalt. 18 szobás szálloda, és a föld alatt 1000 m2-es szórakoztató-központ várja ezentúl a Fenyvesre érkezőket, ahol darts- és bowlingpálya, hangulatos bár és kényelmes méretű konferencia-központ is helyet kapott.

A volt Perlaki-villában rendezték be az új fenyvesi kikötő éttermét, ahol az eredeti állapotot kellett visszaállítaniuk az építőknek. Egy gyönyörű terasz is született a felső szinten. A hajókikötőkön kívül biciklisközpontot is létrehoztak, így nemcsak a vízről, hanem a szárazföldről is megközelíthető ezentúl a most felavatott új turisztikai kompexum, a Fenyves Yacht Club.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.