Köszönjük néked, Sárvár … !

Talán mindannyian fel tudjuk idézni a jópár évtizede oly népszerű Sárvári termál-kristály reklámot, amely akkor igencsak megalapozta a fürdő hírnevét. Annál is inkább helytálló ez az állítás, mert a régiónk egészségturisztikai szereplői október 3—5-ig egy nemzetközi spa üzletember találkozón vettek részt, amelynek ötödik alkalommal, Szlovénia után először, a magyar város adott otthont. 

A SPA-CE 2013 Közép-Európa legnagyobb spa és wellness kiállítása átfogó képet adott a régió egészségturisztikai szolgáltatásairól, és az a tény, hogy idén hazánk adott otthont a jelentős rendezvénynek, számos újabb lehetőséget kínál fürdőinknek, a kapcsolódó szálláshelyeknek és egyéb attrakcióknak. A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt eseményként kezelte a szakvásárt, hiszen az egészségturizmus egyike a társaság legfontosabb termékeinek.

Az év egyik legjelentősebb szakmai eseménye

Az eseményt a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a Szlovén Fürdőszövetséggel együttműködve a szlovén Gormice Iroda szervezte. A vásárnak számos európai és Európán kívüli szakmai látogatója volt, számukra kiemelt fontosságú az egészségturizmus és többen évről évre rendszeresen vissza is térnek, így a szakmai vásárlók most személyesen is feltérképezhették a magyarországi egészségturisztikai kínálatot. A rendezvényre öt országból érkeztek a kiállítók, míg a 15 országból delegált szakmai látogatók Észak-Amerikától az európai országokon át az arab világig képviseltették magukat. A rendezvényen színvonalas megjelenési és tárgyalási lehetőséget nyújtottak a kiállítóknak, a programban több szakmai workshop, valamint konferencia is szerepelt. A vásár utolsó napja úgynevezett post-túrával zárult, amelynek során a meghívott utazásszervezők Hévíz és Budapest egészségturisztikai adottságait ismerhették meg.

Szegedi Andrea (MT Zrt.) tartalmas és humoros elődadásában kiemelte, azért szép termék az egészségturizmus, mert sok terület szolgáltatóit kapcsolja össze és hazánk nemzeti kommunikációját is jelentősen meghatározza, újabb és újabb piacokról vonzva a vendégkört. A piaci átrendeződéshez kapcsolódóan, bepillantást engedett az új, hat nyelven megjelenő, de minden célpiacon specifikus tartalommal összeállított kiadvány-portfólióba is, és ismertette a legfrissebb statisztikákat is, amelyeket beszámolónkban mi is közreadunk később.

A házigazda: Sárvár

Kondora István polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város fejlődése kiegyensúlyozott, amit megalapozott a fürdő, azt most tartalommal tölti meg a város: egyre több a zöld-program, egyre inkább fontos a minőségi kultúra megjelenése valamint a köztisztaság is. A SPA-CE kiállítás szervezésébe az egész város bekapcsolódott: többek között a Park Inn Hotel, a Spirit Hotel és a Danubius Hotel Sárvár. A sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő családi fürdőrészleg fogadta a résztvevőket, akiknek lehetőségük nyílt arra, hogy megismerkedjenek a nyugat-dunántúli régió további termékeivel is.

Sárvár a KSH adatai szerint a hetedik leglátogatottabb település volt Magyarországon 2012-ben. A város egyes részei – elsősorban a gyógyfürdő és környezete – tavaly nyerte el a gyógyhely-minősítést, az országban tizennegyedikként. A fürdő 2004-ben az Európai Királyi Fürdők Szövetségének (Royal Spas of Europe) tagja lett, és 2007-ben EuropeSpa-med minőségi díjat is nyert. A családi fürdő rész 3 milliárdos fejlesztés eredményeként nyílt meg 2010-ben. A városban fejlődött a szálláskapacitás is: új hotelek, panziók és apartmanok nyíltak: ma már 470 ezer vendégéjszakával büszkélkedhet.

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke kiemelt feladatnak tekinti az úthálózat fejlesztését: a tervek szerint, 2015-ben már gyorsforgalmi utak (85/86-os) kapcsolják Sárvárt Győrhöz és a Balatonhoz.

Egyedi megoldás: kiállítás a medencék szélén

2008 tavaszán, amikor a szlovén spa szövetség menedzsereként kezdett dolgozni Iztok Altbauer, merült fel benne az ötlet, hogy szükséges lenne egy szakmai, B2B eseményt szervezni a szlovén fürdők számára. Természetesen, eltelt némi idő a megvalósításig, míg a megfelelő tapasztalatú és tudású emberekkel találkozván sikerült kitalálniuk a SPA- CE-t. Mamár, a Szlovén Fürdőszövetség igazgatójaként, elmondta, hogy a Meeting of the Spas of Central Europe a legjobbkor lépett a színre, hogy a tágabb régióban az egészségturizmus iránt növekvő keresletet megfelelően mutassa meg. Az esemény során a szakmai látogatók összehasonlíthatták a kínálatot, és kiválaszthatták a számukra legkedvezőbbet. A megbeszélésen pedig még jobban körvonalazódott, hol a helye az egyes termékeiknek, hogyan lehetne azokat jobban bemutatni és értékesíteni. A Szlovén Spa Szövetség tagjai melegen üdvözölték a gondolatot, hogy ne csak Szlovéniában, hanem a határon túl, egy másik országban rendezzék meg a kiállítást.

A szervezők célja, hogy továbbra is a legújabb trendeket mutassák meg, a spa&wellness piac aktuális kérdéseit vitassák meg kiváló szakemberek segítségével. Bíznak benne, hogy egyre több szolgáltató adja a marketingmixéhez a vásárt és tapasztalja meg a SPA-CE adta lehetőségeket, amely a baba-kor után már talán felnőtt, és egyre bővülő rendezvénye is a régiónak. Így a nemzetközi, szakmai látogatók is egyre gazdagabb kínálattal fognak találkozni évről évre. Dr. Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke nemcsak civil szervezetével, hanem kiállítói minőségben is részt vett az eseményen. Előadásában hangsúlyozta, hogy az nem jó irány, ha az árak egymással esve rivalizálnak, sokkal fontosabb a régiós összefogás és a minőség megtartása. Mezősi Csilla, akinek szintén nagy szerepe volt a rendezvény Magyarországra hozatalában, hozzátette, hogy mindhárom nagy német tour-operátor már most kiemelt figyelemmel programozza a következő évet hazánk egészségturisztikai választékát tekintve.

Miért pont az egészségturizmus?

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) előrejelzése szerint 2022-re a turizmus és az egészségipar együttesen a világ egyik meghatározó gazdasági ágazatává válik. Az egészségükre mindinkább odafigyelő, az utazás terén egyre tapasztaltabb szeniorok növekvő fizetőképes keresletet jelentenek az egészségturisztikai iparág számára. A jóléti társadalmakban emellett nő az igény a saját finanszírozású egészségügyi kezelések turisztikai élményekkel való összekapcsolására. Magyarország adottságai lehetőséget biztosítanak arra, hogy versenyképes termékekkel jelenjen meg a belföldi és a nemzetközi egészségturisztikai piacon. Magyarországon az összes vendégéjszaka 35%-a a gyógy- és wellness hotelekben realizálódik. A külföldi vendégéjszakák esetében ez 24%.

A hagyományos német ajkú küldőpiacok (Németország és Ausztria) részesedése 57%-ról 39%-ra csökkent 2006-ról 2012-re, míg a legdinamikusabb fejlődés az orosz piacról történt, itt a részesedés a vendégéjszaka számból 3%-ról 16,1%-ra nőtt. Jelentős mértékben nőtt a kelet-európai küldőpiacok szerepe (Szlovákia, Románia, Csehország, Ukrajna, Lengyelország). Részesedésük eléri a 16,3%-ot. Világviszonylatban nő azok száma, akik külföldre utaznak orvosi szolgáltatások igénybe vétele céljából, s hazánkban is nő az ilyen céllal beutazók aránya. Fogászati turizmusban, Európában vezető helyen szerepel Magyarország, de egyre többen érkeznek műtéti beavatkozásokra, műtétek utáni rehabilitációra.

Magyarország a világon az 5. leggazdagabb ország termálvizekben, évezredes hagyományokkal rendelkezünk a gyógyturizmusban, hiszen már 2000 évvel ezelőtt a rómaiak fürdőket építettek Aquincum területén, középkori uralkodóink is ismerték a budai hőforrások gyógyító hatását, a törökök is számos fürdőt építettek Budán és vidéken. Éppen 100 éve épült a Széchenyi Fürdő, 1918-ban nyitotta meg kapuit a Gellért. A Széchenyi Terv keretében számos fürdő és wellness hotel épült vagy újult meg. Az elmúlt időszakban más szempontból is jelentős változások zajlottak le az egészségturizmusban.

Markánsan megváltozott a gyógy- és a wellness szállodák aránya, jelenleg 164 wellness- és 30 minősített gyógyszálló van Magyarországon és a SZÉP kártya is hozzájárult a vendégforgalom növekedéséhez. Az elmúlt két évben három új minősített gyógyhellyel is gazdagodott a magyar egészségturisztikai kínálat: Sárvárral, Mezőkövesddel és Nyíregyháza-Sóstóval.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.