Közel felére csökkenhet idén a Hévíz-Balaton Airport nagygépes forgalma

Bár van még pár hónap az évből, úgy néz ki, hogy a Hévíz-Balaton Airport eddigi idei nagygépes utasforgalma alaposan megsínylette az oroszországi járatok kiesését. Ugyanakkor a többi légitársaság egész jól áll. A repülőtér illetékeseit egy, a Turizmus Trendben hamarosan megjelenő cikk kapcsán kerestük.

2014 nagy év volt Nyugat-Magyarország legnagyobb repülőterén; a 2013-as erdményeket meghaladva 33 ezerre nőtt a reptéren megforduló utasok száma. Ebből 171 gépmozgás mellett 27 669, nagy géppel érkező utast szolgáltak ki. A létszámhoz - mint évek óta rendesen - hozzájárultak a német légitársaságok. A Lufthansa 3 378, az Intersky 3 142, a Germania 2 219, míg a Germanwings 2 282 utast hozott. Az igazi nagyágyúk azonban az orosz Yakutia és UTair voltak. Előbbi 2 573, utóbbi 13 464 utast szállított a reptérnek. Vagyis egymagában többet, mint az összes német együtt. Meglehet, nagyobb kapacitás miatt kevesebb gépmozgás mellett; Yakutia 12, UTAir 36 érkező járattal szerepel a kimutatásokban. Harmadiknak ott van még a szintén orosz Kolavia, de ők egyetlen járattal érkeztek 178 utassal a fedélzeten. És ne feledkezzünk meg a menetrend szerint repülő cseh CSA-ról se; ők kávédarálóikon 433 utast hoztak Hévízre.

2015-ben az eddigi kimutatások alapján 105 gépmozgás során 12 436, nagygépes utas fordult meg a légikikötőben. A repülőtér illetékesei bíznak benne, hogy a visszaesés csak átmeneti és a téli időszakra az oroszok is összeszedik magukat. Idén mindenesetre eddig nem repült a Germanwings, a Yakutia. A UTair is csak 3 járattal érkezett januárban, összesen 769 utassal, majd felfüggesztette járatát. Ekkép járt el idén a CSA is prágai járatával. Ellenben a négy német (Berlin, Hamburg, Friedrichshafen, Düsseldorf) és egy svájci (Zürich) városból repülő Intersky 4 190-re tornázta fel eddigi utasai számát. Esetükben még 9 járat, a számokon javító járat érkezik. Szintén többen - 2 373 - érkeztek a Drezdából, Erfurtból és Lipcséből induló Germania járatokon; az ő szezonjuk már idénre már véget ért. A Frankfurtból közlekedő Lufthansánál 2 680 utasnál járnak, de még hátravan 4 gép. Új szereplő a Freebird, melyet a Green Travel állított forgalomba, kifejezetten kiutas charterként. 13 Antalyába közlekedő járaton 2 424 utast fuvaroztak.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.