Közel-keleti légicsata Ausztria fölött

Nehezen emészti az Austrian Airlines (AUA) az Emirates ausztriai térnyerését. A Lufthansa csoport tag osztrák zászlóvivő szerint a közel-keleti légitársaság akár az AUA bangkoki járatát is „kinyírhatja”. Munkatársunktól

A fenti, érzelemmel teli megfogalmazás Peter Malaniknak, az AUA elnökhelyettesének tulajdonítható. Mint arról korábban beszámoltunk az Emirates március 27-tel kezdődően megduplázta bécsi járatai számát.

Malanik sokaknál kiverte a biztosítékot azzal, ahogy az Emirates terjeszkedési terveit bírálta. Szerinte a dubaji repülőtér fejlesztése során nem veszik figyelembe a projekt nyereségességét, az egész csak a helyszínről szól. Malanik nehezményezte, hogy a légitársaság tulajdonosa hozza a törvényeket, övé a repülőtér, ellenőrzi a légiforgalmat, biztosítja az üzemanyagot, a pénz pedig nem számít. Malanik úgy véli: az aránytalan versenyhelyzet, szerinte olyan mintha gyerekmunkához hasonlított az Emirates tevékenységét. Az elnökhelyettes továbbmenve kifejtette: az Emirates és az AUA küzdelme nem két légitársaság versenye, hanem egy állam és az AUA játszmája. Malanik azonos versenyfeltételek kölcsönös meghatározását sürgeti.

De igenis ő volt!

Malanik a Kurier című lapnak nyilatkozva panaszolta: az Emirates miatt szűnt meg az AUA Mauritius-ra és Ausztráliába közlekedő járata, a következő áldozat a bangkoki lesz. Ugyanakkor a Tourismuswirtschaft Austria & International (TAI) április elseji publicisztikájában felhívja a figyelmet, hogy a ausztrál járatot 2007-ben nem sokkal az Emirates bécsi megjelenését követően a magas kerozin árak miatt szüntették meg. A Mauritius-i járattal kapcsolatban a lap megjegyzi: egész jövedelmező volt, amíg 2005-től kezdve a Lauda Air üzemeltette, ugyanez később, amikor az AUA átvette, már volt elmondható, majd 2007 nyarán meg is szűnt a járat. A TAI emellett idézi a dr. Andreas Bierwirth, AUA vezető szavait is, melyek szerint a társaság a múltban sosem keresett a hosszú távú járatokon.  

Azért mert...

Az AUA vezetését utóbb az bosszantotta fel, hogy az osztrák kormány tárgyalásokat folytat a 146 gépet üzemeltető, 36 ezer embernek munkát adó Emirates-szel a járatindítások további liberalizációiról, azaz, hogy eldöntsék, az egyelőre a nyári menetrend idejére duplázott bécsi járatok egész évben üzemeljenek. Beszámolók szerint az AUA-nak rosszul eshet, hogy ugyanez a kormány, mielőtt a cég frigyre lépett a Lufthansával, átvállalta annak 500 millió eurós tartozását.

További nehézségként éli meg az AUA, hogy leendő vezérigazgatója még azelőtt lemondott, hogy hivatalába lépett volna. Az AUA vezetősége tavaly decemberi döntésének értelmében, április 1-i hatállyal vette volna át a vezető helyet, a Lufthansa vezetőségében szerepet betöltő Thierry Antinori. A Lufthansa közleménye szerint Antinori döntését a Lufthansán kívüli karreirtervekkel indokolta. Így a légicsata folytatása továbbra is Malanikra és Dr. Andreas Bierwirth-re marad. A TAI szerint Antinori viszakozása mögött az áll, hogy nem kívánt a Lufthansa Csoport központjából - véleménye szerint - a vállalat perifériájára szorulni.

Az AUA tavaly 65 millió eurós veszteséget halmozott fel. Az 5900 alkalmazottat foglalkoztató cég 2010-ben 10,9 millió utast reptetett. Az átszervezés folyamatban van, mely egy nyereséges, hosszú távú járat nélkül Christina Debbah, a cég értékesítési igazgatója szerint nem végezhető el sikeresen. Ennek tudatában, véli publicisztikájában a TAI, nem csoda, hogy az AUA úgy véli: az Emirates járatduplázása szűkíti az osztrák fuvarozó esélyeit hosszú távú járatok nyitására. 

A panaszkodók

Az Emirates rendíthetelen terjeszkedését több légitársaság is kifogásolja: jól ismertek a hasonló nagyságú Lufthansa, Air France, Qantas, Air New Zealand, Air Canada a öbölmenti fuvarozó szubvencióival és az ebből adódó versenyelőnyével kapcsolatos fenntartásai - írja a TAI. A légitársaság forgalmát az utóbbi években megduplázó Tim Clark elnök szerint az Emirates-et mumusként láttató hagyományos légitársaságok egyszerűen csak nem akarják megérteni, hogy a cég üzletmenete merőben eltér attól, amit azok valaha is vezettek. Clark hozzáteszi: a 21. század teljesen más, mint a 20. Az Emirates első számú előnye geopolitikai; központi repülőterén keresztül Európa több részéről időveszteség nélkül érhető el számos úti cél. Szintén lényeges, hogy a légitársaság csak széles törzsű gépeket üzemeltet flottájában, teljes mértékben hosszú távú járatokra berendezkedve. A Lufthansa vezér Christoph Franz figyelmeztet: a német fuvarozónak meg kell erősítenie gyűjtő-elosztó repülőterei szerepét. Hasonlóképpen, de mondandójában több aggodalommal nyilatkozott a Turizmus Trendnek korábban Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport közép-európai igazgatója. Kisch elmondta: „Európának saját csatlakozási lehetőségeire kell hagyatkoznia és küzdeni a tiszta versenyért. A kétoldalú légügyi megállapodások jelentik az egyetlen módját a tiszta és kiegyensúlyozott piaci viszonyok fenntartásának. Ha ezen megállapodások során nem járunk el körültekintően, állások tízezrei veszhetnek el, és Európa elvesztheti saját állandó kapcsolatát a világgal a kontinensen kívüli hub-ok kedvéért.”  

A tavaly 3,1 millió utast reptető FlyNiki év elején még azt nyilatkozta: együttműködne az Emirates-szel a jegykiállítási rendszerben, illetve csatlakozó járatok kezelésében. Nem osztja az AUA aggályait az osztrák Utazási Irodák Szövetsége (ÖRV), szerintük az Emirates járatok sűrítése csak fokozza a szabad versenyt.

A TAI április eleji, a hivatkozott írást közlő számában a címlapon a cikk mellet az AUA hirdeti dubaji jegyét 499 eurótól egy meglehetősen szerény méretű felületen. Alig néhány oldallal odébb az Emirates féloldalon hirdeti bécsi indulású kedvezményes repülőjegyeit. A Dubaj-Bécs menettérti viszonylatot 440 eurótól kínálja a közel-keleti fuvaros.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.