Közelgő GDPR, airbnb-cunami és óriási macskaérdeklődés

Sikerrel zárult a Thermal Hotel Visegrádban az MSZÉSZ 48. rendkívüli, egy napos tavaszi közgyűlése március 20-án, ahová macskasorfallal övezve érkezhetett a szakma: volt ott cirmos, fekete meg vörös, mindannyian érdeklődve figyelték az autóból kiszálló szállodásokat.

Biztató évkezdet, jön a szobatükör program

A meghirdetett programnak megfelelően Dr. Guller Zoltán (vezérigazgató, MTÜ) lépett elsőként a pulpitusra, aki többek közt beszámolt a legfrissebb, biztató számokkal tűzdelt, aznap megjelent januári KSH-jelentésről. Külön kiemelte, hogy Németországból 10, francia területekről 30 százalékos vendégszám növekedést regisztráltak.

Az állam részéről 828 milliárd forintnyi kihelyezésről is szólt, valamint desztinációs fejlesztésekről (Balaton, Sopron, Tokaj, Felső-Tisza, Dunakanyar) és további magyarországi területeken lévő szállásfejlesztésekről (Nagy-Budapest, Makó-Szeged, Mátra-Bükk környéke) is beszámolt. Országos szintű panzió- és hotelpályázatokról is hallhattunk, és konkrét bejelentés is elhangzott: jövő év elején lép életbe a szobatükör elnevezésű program, amelynek keretén belül összekötnek a NAV-val minden hazai szálláshelyet.

 

 Ahány ház, annyi szokás?

Könnyid László (elnök, MSZÉSZ) beszámolójában dinamikus növekedésről számolt be az ágazaton belül 2010-2017 között. Az adatok kapcsán az elnök kiemelte, szállásdíj esetében csak az a biztos, hogy nincs egységes szemlélet: ahány ház, annyiféle árképzés van, Hotelstars minősítéssel pedig ma 398 szálloda rendelkezik, amelyek közül kimagasló számban reprezentál a balatoni és a keleti régió.

A Szövetség tagsága jelenleg 599, ami érdekes ebből, hogy 36 étterem képviselte magát korábban – és ez így van most is, hiszen életben van még a belépési stop a vendéglátósok területén.

Az aktualitások kapcsán elhangzott, az áfa további csökkentéséért lobbizik az érdekképviseleti szervezet, hosszan beszélt az elnök a május 25-én életbe lépő új rendeletről, a GDPR-ről is, amely egyrészt bonyolultságával, másrészt sok-sok tiltó paragrafusaival keseríti majd meg a szállodások amúgy sem egyszerű életét. Könnyid elnök biztatásképp elmondta, április végére „sorvezetőt” adnak majd ki tagjaik számára, és az is elhangzott, a hatóság részéről idén remélhetőleg még nem lesz bírságoló magatartás.

Ha mindez a nehézség nem lenne elég, 2018 májusában életbe lép az az EU direktíva is, amelynek értelmében a szállodák is utazásszervezőnek minősülnek, és a kínált csomagoknak csak 40 százalékát lehet előlegként felvenni, a többit nem.

Hopp, egy fekete macska osont át az elnök mögött, az üvegverandán kívül,  miközben épp azt taglalta, 2018-ban eljön az idő, amikor túlkínálat lesz airbnb-fronton Budapesten, és ne ámítsák magukat a fővárosi szállodások: ez az ő üzletmenetükre is hatással lesz.

 

Bérelhető aranyhal, a vártnál sokkal több szálláshely

Puczkó László ((ügyvezető, Xellum Kft) megbízhatóan hozta korábbról ismert formáját: érdekes, meghökkentő prezentációjában többek közt lecikizte a medenceszámokkal kérkedő wellnesshoteleseket, és 63 országot felölelő vizsgálataik alapján olyan kérdéseket érintett, miszerint mi is a Medispa, mit jelent a családi- vagy az ökospa, és mennyire alapvetővé válnak a mai világban a mentesként kínált szolgáltatások.„Ne konnektorhegyeket szereltessenek a szobákba, hanem bérelhető aranyhalat kínáljon ma a szállodás vendégének a recepción!”, ajánlotta a szakértő.

Végül a nap szintén kimagasló előadását Gomola Márius (ügyvezető igazgató, Horwath HTL) tartotta némi technikai bonyodalmat követően, aki azt fejtegette, hol is vagyunk ma a világban, hol tartunk GDP-, szállodai kapacitás és kereslet terén, és vajon hány szálláshely nyílik valójában a közeljövőben hazánk területén?

A szakértő kiemelte, bár ma még idehaza nem jelentős, de a nemzetközi brandek hamarosan meghatározó méretűek lesznek nálunk, erejük is növekszik. Az airbnb kapcsán szintén megdöbbentő adat hangzott el: 2018-ban 4566 aktív vendéglátót regisztáltak, 8500 aktív egység van jelen a kínálatban, és a budapesti 20.000 hotelszobához képest elég elgondolkozató és figyelmeztető adat, hogy ugyanennyi regisztrált airbnb egység található...

Egy nagy vörös macsek bámult be az ablakon, miközben a szakértő zárásként kifejtette, számításaik szerint 2020-ra 4700 szállodai szobaszám megjelenését várják a piacra (a korábban bejelentett 2200 helyett), új brandek lépnek a hazai kínálatba, és a szállodafejlesztések alapvetően Budapest pesti oldalán lesznek.

                                                                                                                                                  

Forrás: Vendég


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.