Közönség- és szakmai szempontból is sikeres

A somlói Tornai Pincészetben negyedszerre rendezték meg az egyik legkülönlegesebb hazai szőlőfajtából készült bor reprezentatív bemutatóját, a Somlói Juhfark Ünnepet. A nagy sétálókóstolón rekord számú vendég ízlelte meg a hegy legjobb, különböző stílusban elkészített Juhfark borait.

A Somló az elmúlt évek tudatos munkájának eredményeképp felzárkózott a világ elismert, nagy borvidékei mellé. Ezt bizonyítják a legrangosabb nemzetközi elismerések és a világpiac évről-évre növekvő érdeklődése. A hegy vulkanikus talaja, mikroklímája a hazai fajtákkal olyan ízvilágú borokat produkál, amelyek az egész világon egyedülállóak. A legnagyobb figyelem a Juhfarkra irányul, hiszen ez a nem tolakodó, inkább semleges fajta nagyon szépen mutatja meg az itteni terroir erősségeit. Ezért határozták el 2016-ban a somlói termelők, hogy minden évben megünneplik különleges kincsüket, mégpedig úgy, hogy egy reprezentatív kóstolón bemutatják a közönségnek legjobb tételeiket. A Juhfark Ünnepen a borászok személyes bemutatásával, a hegy atmoszféráját is élvezve kóstolhatnak a vendégek. Idén 16 pince 25 tételét.

A programot mesterkurzusok, pincelátogatás és dűlőtúra teszi még izgalmasabbá. Idén a vertikális Tornai kóstolón az elmúlt közel másfél évtized legjobb Juhfark tételeinek összehasonlítására nyílt ritka alkalom, és nagy közönség- és szakmai érdeklődés kísérte Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus mesterkurzusát is, amelyen az olasz vulkanikus borvidékek csúcsborait vetette össze egy-egy somlói Juhfarkkal. A vakkóstolón a hazai borok állták a versenyt, a 2017-es Tornai Prémium Juhfark maga mögé utasította az Etna vulkanikus talajáról származó vetélytársát, Barcza Báint 2017-es Juhfark válogatása pedig az összetett versenyben csak egy szavazattal lemaradva lett második ugyanezen olasz bor mögött. A rendezvényt a borokhoz méltó grillételek, és a nyarat idéző, kellemes idő tette még emlékezetesebbé.

A sorozat természetesen folytatódik, jövő októberben újra találkozhatnak a fajta kedvelői és termelői az 5. Somlói Juhfark Ünnepen.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.