Krúdy kedvenc pihenőhelye

A közelmúltban arról vitáztak a szakemberek Nyíregyházán, milyen szerepe lehet a turizmusnak a kistérségek és a régiók gazdasági felzárkóztatásában. A konferenciát záró kiránduláson a résztvevők Sóstófürdő varázsával, vonzó nevezetességeivel ismerkedhettek meg.

A varázs azonnal érezhető, amint a Csihuhu kisvonatán, az óriási fák lombja alatt, akácillatban elérjük Sóstót. A Monarchia idejét idézi a szerencsésen megőrzött farácsos, tornyos fürdőkerítés, a Vigadó és a Svájci-lak békebeli hangulata. Emellett magas színvonalú, több napra elegendő szórakozást és kikapcsolódást nyújtó létesítmények is rejtőznek a hatalmas parkerdőben.

A botanikus kertnek is beillő nyíregyházi Állatpark háromszor akkora területen fekszik, mint a fővárosi, és 3200 állatnak ad otthont. Csak itt látható hazánkban a fehér tigris, az afrikai elefánt és az indiai orrszarvú. Évente több mint háromszázezren keresik fel, és a látogatókat minden évben valami újdonsággal kényeztetik. Itt nyílt meg Magyarország első dzsungelhotelje, a szállodában nyári táborokat és pedagógus-továbbképzéseket szerveznek. A jövő szenzációja a másfél milliárd forintos beruházással készülő „Zöld piramis”, amelynek belsejét a trópusi esőerdők három szintjének megfelelően alakítják ki. A fókák, jegesmedvék és pingvinek világa a víz alól is megfigyelhető, az oroszlánfókák naponta többször adják elő showműsorukat. A Sóstó másik nevezetessége a Múzeumfalu, amelynek 7,5 hektárnyi területén Szatmár, Rétköz, Nyírség, a Nyíri Mezőség és Bereg épületei valódi faluképet alkotnak. Az Észak-Tiszántúlra jellemző orsós faluközpontban a közösségi épületek is helyet kaptak. Eleven élet zajlik itt, a főszezonban naponta kétszer kézműves-bemutatókat tartanak. Nevezetes napokon és ünnepeken felidézik a hagyományokat, hírös lakodalmak, kenyérünnep, kender- és málénapok követik egymást. Állandó kiállításaik slágere a magyar kultuszitalnak, a szódavíznek szentelt szikvízüzem, de a turistaszezon minden hónapjára esik egy-egy időszaki kiállítás is.

Egy kis séta után csobbanhatunk a parkfürdő hideg-meleg vizes medencéiben, vagy csúszdázhatunk, a természetes vizek kedvelőit pedig a szomszédos Tófürdő várja. A legújabb attrakció – télen és nyáron egyaránt – az Aquarius élményfürdő; a kényeztető wellnessvilág, amelynek termál-, gyermek- és szaunarészlegei és élménymedencéi az üdülést kerek egésszé teszik. A tavat övező erdő fái alatt hangulatos panziók, szállók bújnak meg. A Park Hotel nyugalmát konferenciák és céges rendezvények szervezői részesítik előnyben. Pályázati támogatással megújul és bővül a Blaha panzió, amely az első négycsillagos szálláshely lesz az üdülőterületen. A környéken működik a többszörösen díjnyertes Zsindelyes pálinkafőzde is, ahol látványfőzde és látogatóközpont építésébe kezdtek. A Sóstói Vállalkozó Klub javaslatára a minap a város támogatásával szervezték meg „A Turizmus szerepe a kistérségek és a régiók gazdasági felzárkóztatásában” című konferenciát, amelynek központi témája a TDM-rendszer kiépítése volt, amelyet Kovács Miklós, az ÖM turisztikai szakállamtitkára ismertetett. Aubert Antal, a Pécsi Tudományegyetem docensének előadása a TDM-ek magterületeinek lehatárolásával foglalkozott. Hanusz Árpád, a Nyíregyházi Főiskola egyetemi tanára a helyi értékek feltárását, turisztikai hasznosítását szorgalmazta. Felhívta a figyelmet, hogy a központi turisztikai pályázatok nem az autentikus helyi termékek létrehozását szorgalmazzák, hiszen országosan egyféle, azonos szolgáltatásokat támogatnak. A turizmus nyerő kártyája viszont az USP (Unique Selling Point), tehát olyan szolgáltatás, amely csak az adott területen kapható, s egyben az ottlakók identitástudatát is erősíti. Szabolcs-Szatmár megye sikeres rendezvényekkel (szatmári fesztivál, jeles napok Beregben, nyírségi ősz) és az olyan tematikus programokkal, mint a Szilvaút, jó irányba halad afelé, hogy a néphagyomány ápolásában élen járó turisztikai mintaterületté váljon. Sajnálatos, hogy egyre több önkormányzat nem tud mit kezdeni a tájházakkal, amelyek pedig a helyi hagyományok őrzői. Szükséges, hogy élményt nyújtó interaktív bemutatóhelyként működjenek. Belus Tamás igazgató az Aquarius gyógyfürdő, a Fürdőház Panzió és a Tófürdő helyzetét elemezte.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.