Látszik már az alagút vége?

Veszteséges volt a tavalyi év a hazai autókölcsönzők többsége számára − derült ki a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége reggelijén −, az idei év valamivel jobban alakul.

A 2012-es év onnan folytatódott, ahol a 2011-es befejeződött: lassan indult az év eleje, majd az olimpia is lefelé húzta a forgalmat − mondta el Haraszti Géza, a szövetség elnöke, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

A végleges adatok szerint 2012-ben a hazai autókölcsönzők összes árbevétele 1,5 százalékkal csökkent, 12,8 milliárd forintról 12,6 milliárdra mérséklődött. A kölcsönzők üzleti eredményessége is romlott, 70 millió forinttal csökkent 2011-hez képest, így összességében veszteségesnek mondható az ágazat.

Jellemzően azonban azok a vállalatok, amelyek korábban felismerték az innováció fontosságát és az elmúlt években átalakították üzletmenetüket, pozitív évet zártak. Ez gyakorlatilag 4-5 céget jelent, amelyek a piac nagy részét lefedik. Az eredményes üzemelés amiatt nagyon fontos a szegmensnek, mert ez teszi lehetővé a beruházásokat, fejlesztéseket, ezáltal képesek előremenekülni a cégek. Érdekes tendencia, hogy igyekeznek több lábon állni a vállalkozások, és olyan kiegészítő szolgáltatásokkal bővítik profiljukat, mint a használtautó-kereskedés vagy a szervizszolgáltatás.

Az idei év hasonlónak ígérkezik a tavalyihoz, bár pontos adatokat csak jövőre lehet mondani. Várhatóan a forgalom eléri és remélhetőleg meg is haladja a tavalyi szintet. A kölcsönzők visszajelzései alapján 2013 eddigi időszaka jobb eredményeket hozott a tavalyinál. Sikeres volt a július, erre a hónapra esett az idei évben a Forma–1, amit a szakmabeliek csak az autókölcsönzés ünnepének hívnak. A szolgáltatók augusztus hónapban további forgalomnövekedést értek el.

Az egyre nagyobb ferihegyi fapados légi forgalmat az autókölcsönzők is érzik. A tranzakciók száma 2011-hez képest a tavalyi évben 2,5%-kal emelkedett. A bérbe vétel hossza azonban 8-9 százalékkal csökkent. Jellemzően egyre nagyobb az igény a kisebb autók iránt is, így a kereslethez igazodva jellemzően a flotta 60 százalékát ezek adják.

Habár itthon a vendégkör legnagyobb részét a külföldi turisták és a nemzetközi cégek jelentik, érdekes trend, hogy külföldön egyre több honfitársunk bérel gépkocsit. Habár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a Magyarországon működő nemzetközi autókölcsönzők 30 ezer körüli bérlőt közvetítettek külföldre, ennek a forgalomnak a duplája lehet az, amit az kiutazók a különböző gyűjtőhonlapokon tesznek, és ehhez adódnak még az ad hoc jellegű autóbérlések a kisebb helyi szolgáltatóknál. (A sajtótájékoztató utáni napon derültek ki adatok a magyarok külföldi autóbérlési szokásairól, erről keretes írásunkban olvashatnak.)

A MAKSZ-nak 22 tagja van, kis (50 autóig), közepes (50−200 közötti flotta) és nagy (200 feletti flotta) méretű cégeket egyaránt képvisel. A magyar piacon jelenleg 5000 bérautó áll rendelkezésre. Ez a szám a korábbi években volt, hogy elérte a 8-10 ezret is. Csökkent a MAKSZ-tagok száma is, nem kizárt, hogy az idei évben is kiesik egy szereplő. A gépkocsik átlagéletkora 1-1,5 év. A szövetség az első vonalbeli szolgáltatás mellett tette le a voksát, ehhez egy 36 pontból álló kritériumrendszert is kidolgoztak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.