Látta már a legszebb magyar turisztikai plakátokat?

Augusztus 25-én a magyar plakátművészet virágkorának legszebb turisztikai plakátjait tekinthetik meg az érdeklődők a Campona Bevásárlóközpontban. Flanek Péter többszáz darabot számláló plakátgyűjteményének idegenforgalmi, Budapest és Balaton témájú darabjai kerülnek kiállításra. A kiállított plakátok eredeti darabjai ma már műtárgyak. Szeptember 18-ig lehet megtekinteni őket, a gyűjtő szeptember 3-án 11 órától személyesen tart tárlatvezetést az érdeklődőknek.

Az utazás és nyaralás a két világháború közötti években vált tömeges hobbivá. Korábban Magyarországon csak az elit kiváltsága volt a nagy fürdőhelyek, hegyvidékek, tengerpartok meglátogatása, a szállodákban pihenés. A húszas években azonban létrejött a fizetett szabadság és a munka utáni szabadidő. Az idegenforgalom pedig nemcsak elterjedt hobbi, de új iparág is lett.

A kormányok mindenütt felismerték a benne rejlő bevételi lehetőséget, ezért tervezett propagandával igyekeztek népszerűsíteni. Ennek lett egyik leghatásosabb fegyvere volt a nagyméretű, színes plakát. Az első magyar idegenforgalmi plakátok a harmincas évek elején készültek, mely időszak egybeesik a magyar plakátművészet egyik virágkorával, a műfaj megújulásával.

Időutazás egy olyan korba, amikor a Budapest fürdőváros koncepció megszületik.

A húszas-harmincas évek Budapest egyik virágkora volt, a város a húszas években már igazi modern metropolis. A modern élet sokféle szórakozási formáját nyújtja: mulatók, revük, kabarék, táncestek, színházak, mozik, koncerttermek, sportpályák, uszodák, parkok és síparadicsom is van a városban, aminek különleges értéke a sok gyógyforrás is. Ennek jelentőségét már a harmincas években felismerték, így megszületett a „Budapest fürdőváros” koncepció, amely rengeteg utazót vonzott ide. Mindez a korszak plakátjain is megjelent: a sétahajózástól az állatkertig, a fürdőktől a kirándulóhelyekig mindent reklámoztak.

Budapest mellett sokat hirdették már az 1930-as években is a Balatont: a tó körül ekkora már pezsgő fürdőélet alakult ki. A Balaton plakátokon domináns elem a végtelenbe vesző jellegzetes színű víztükör, az északi part hegyei, és a jellegzetes parti növények, nádasok és nyárfák. A legtöbb plakáton önfeledten fürdőző alakokat, vagy a hullámokat szelő vitorlásokat látunk.

A korszakban igazi mesterek dolgoztak a plakát műfajban: a festőként is jelentős Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Molnár C. Pál, Pólya Tibor vagy Konecsni György mellett remek specialisták is terveztek plakátokat, mint Mallász Gitta és Dallos Hanna, vagy ifj. Richter Aladár. Plakátjaik ma is vonzóvá teszik, amit hirdetnek; és az eredeti darabok mára értékes műtárgyak lettek.

„Örömömre szolgál, hogy egy ilyen kivételes gyűjtemény kiállításával búcsúztathatjuk a nyarat a Campona bevásárlóközpontban.” – nyilatkozta Kákosy Zsolt, az üzemeltetésért felelős CBRE ingatlanvagyon-kezelési vezetője. Flanek Péter többszáz darabot számláló plakátgyűjteményének idegenforgalmi, Budapest és Balaton témájú darabjai augusztus 25-től szeptember 18-ig láthatóak a Campona Bevásárlóközpontban, ahol a kiállítás ideje alatt a minimum 5000 Ft-os vásárlással egy játékra is lehet regisztrálni, melynek fődíja 100 000 Ft értékű vásárlási utalvány. A gyerekeket a kiállítás ideje alatt hétvégenként kézműves foglalkozással várják, ahol elkészíthetik saját plakátjaikat, illetve képeslapjaikat is. Flanek Péter gyűjtő pedig szeptember 3-án 11 órától személyesen tart tárlatvezetést az érdeklődőknek.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: Kreatív Online


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.